Nemzetközi léptékű botrányt igyekszik kavarni egy izraeli fejlesztésű megfigyelő szoftverrel kapcsolatban a Forbidden Stories nevű újságíró-szervezet. Állításaik szerint a világ számos pontjáról újságírók, politikusok, ismert emberek neve szerepel egy olyan listán, amely azokról készült, akiknek telefonjára – a feltételezések szerint – felkerült a készülékek tulajdonosának lehallgatását elősegítő Pegasus nevű kémszoftver. A programot az izraeli NSO nevű cég fejlesztette. A Telex.hu közlése szerint a kémszoftver kapcsán érintett lehet Varga Zoltán üzletember, a 24.hu tulajdonosa és egyes üzlettársai vagy ismerősei; Panyi Szabolcs és Szabó András, a Direkt36 újságírói és Dercsényi Dávid, a HVG volt újságírója, valamint Bánáti János ismert ügyvéd, illetve Gémesi György gödöllői polgármester.
Háttérben a spekuláns pénze
Furcsa módon a nemzetközi sajtótámadás minden fő- és mellékszereplője szorosan köthető Soros György magyar származású amerikai milliárdos nemzetközi hálózatához.
A nemzetközi sajtóhadjáratban részt vevő Amnesty International (AI) egyértelműen a Soros-hálózathoz köthető szervezet, a spekuláns alapítványaitól többször is kaptak pénzügyi támogatást. Az AI ráadásul minden olyan esetben élesen támadta a magyar kormány kül- és belpolitikáját, amikor a kabinet a „nyílt társadalom” eszméjének terjedését akadályozó lépést tett. A kémszoftvertörténetet összefogó Forbidden Stories szervezet fenntartója a Global Investigative Journalism Network, amelynek egyik fő szponzora a Soros-alapítvány, vagyis az Open Society Foundations (OSF). A Forbidden Stories cikkének elkészítésében pedig – mások mellett – szerepelt vállalt a Magyarországon működő Direkt36, amelynek szintén egyik fő támogatója az OSF.
A cikket a Soros-hálózathoz hű magyarországi sajtótermékek erősen manipulált formában kezdték terjeszteni. A Telex például a botrányban érintett ötven ország közül csak olyan államokat említ cikkében, mint Azerbajdzsán, Bahrein, Ruanda, Szaúd-Arábia, Marokkó, Togo. Miközben két bekezdéssel később már ők maguk ismerik be, hogy a megfigyelt újságírók közül többen a Wall Street Journal, a The New York Times, a France 24, az El País, a Le Monde, a Bloomberg, a The Economist vagy az AFP munkatársai, vagyis nem Észak-Afrikában vagy Kis-Ázsiában folytatnak újságírói tevékenységet, hanem nyugat-európai demokráciákban. De – persze – Franciaországgal, Nagy-Britanniával vagy az Amerikai Egyesült Államokkal együtt emlegetve már nem lehet annyira befeketíteni Magyarországot.