– Egyre égetőbb kérdés, hogy a tartalmat előállító médiumok le tudják-e állítani a techcégek pénzszivattyúját. Miről is van szó pontosan?
– Ma Magyarországon az online hirdetésekre elköltött pénzeknek a hatvan százaléka a Google-nél és a Facebooknál landol. Ez azt jelenti, hogy a bevétel nagy része két olyan szervezethez vándorol, amely nem itt adózik, nem teremt munkahelyet hazánkban, és nem állít elő magyarországi tartalmat. A tartalmat az újságírók, médiamunkások állítják elő, a techcégek viszont az ehhez kapcsolódó üzleti modellre rátelepszenek, és komoly hasznot realizálnak így. Ezzel akkora mennyiségű pénzt szipkáznak el a tartalom előállítóktól, hogy azzal az egész műfajt, a hiteles megbízható újságírást veszélyeztetik.
– Erre a techcégek nem mondhatják azt, „örüljetek, hogy ingyen terjesztjük a tartalmaitokat, sőt jó lenne, ha fizetnétek is ezért!”?
– Tulajdonképpen a Facebook ezt mondja, hiszen létezik nála az a lehetőség, hogy az adott médium egy számára fontos cikk elérését úgy turbózza fel, hogy fizet érte a közösségi oldalnak. Csakhogy tulajdonképpen a techcégek nem ingyen terjesztik a tartalmakat, hiszen azok a hirdetési pénzek, amelyeket nélkülük a kiadók kapnának, hozzájuk kerülnek nagy részben. Mintha rendelnék egy pizzát, fizetnék érte háromezer forintot, és annak a hatvan százalékát az ételkiszállító cég kapná meg, és nem az az étterem, amelyik megsütötte. Ez előbb-utóbb azt eredményezné, hogy nem lenne pénz jó szakácsokra, és romlana az ételek minősége. Ugyanígy van az újságírásban is. A jó tartalmat meg kell fizetni.
– Mit lehet ez ellen tenni?
– Az Európai Unió 2019-ben elfogadta a szerzői jogok digitális térben történő jogi védelmére vonatkozó iránymutatását. Eszerint nem lehet úgy szellemi terméket többszörözni, terjeszteni, hogy az, aki a szerzői vagy a kiadói jogokkal rendelkezik, ne járulna ehhez hozzá, továbbá, aki más digitálisan elérhető szellemi termékeinek felhasználására üzleti modellt épít, annak ezért fizetnie kell. Magyarán az olyan techcégeknek, mint a Google vagy a Facebook fizetniük kell a tartalmat előállító médiumoknak. Hasonló szerzői jogi védelem már évtizedek óta létezik a nyomtatott tartalmak terén.
– Elég bármire egy uniós iránymutatás?
– Elégnek kell lennie, hiszen ezt az irányelvet minden tagállamnak valamilyen formában át kellett ültetnie a saját jogrendszerébe. Magyarország már meg is tette tavaly áprilisban. 2021. június elsejétől, ha valaki jogszerűen akar digitális tartalmak átvételére üzleti modellt építeni, akkor fizetnie kell a kiadónak. Elviekben, mert valljuk be, eddig ez a gyakorlatban nem történt meg. Emlékezetes pillanat volt, amikor tavaly június hetedikén eltűntek a Facebook hírfolyamában megosztott cikkek fotói. A vállalat így reagált az új szabályozásra, úgy döntött, hogy önként megváltoztatja bizonyos hírhivatkozások megosztásának korábbi módját. Ha fizetniük kell, akkor nem teszik közzé a tartalmat, nem adnak linket, legfeljebb egy rövid szöveget lehet közzétenni. Ezek után egy a Facebook által egyoldalúan felkínált nyilatkozatot kellett aláírni a kiadóknak, hogy engedélyt adnak és felhatalmazzák a Facebookot a tartalmaik közzétételére, ellenszolgáltatás nélkül.
– Újra vannak fotók és linkek, ezek szerint ezt mindannyiunk kiadói elfogadták.
– Így van, hiszen vegyes függés van a kiadók és a Facebook között. Nekünk üzleti érdekünk, hogy a Facebookon megjelenjünk, bizonyos generációk már csak az ott megjelenő tartalmakból tájékozódnak, ahogy az is jól jön, hogy a fogyasztói szokásokra így jobban rálátunk. Ezzel nem is lenne nagy baj, ha ezek a globális szereplők nem fűrészelnék el a hirdetési lábunkat sok esetben úgy, hogy Magyarországon nem is fizetnek adót ezen tevékenység után.
– Ha már jogszabály is van erre, mi hiányzik?
– A kiadói közösség most össze tud fogni, hogy a hirdetéspiaci bevételeink globális szereplők általi megsarcolására tudjunk nemet mondani együtt. Ez a közösség a Magyar Lapkiadók Egyesülete. A cél olyannyira közös, hogy ez a szervezet a politikai lövészárkok felett működik. A csatlakozott tagjaink a mindennapokban politikai értelemben gyakran szemben állnak egymással. A közös fellépés nélkül, máshogy nem is lehetne esélyünk, hiszen óriási nemzetközi cégekkel szemben kell erőt mutatnunk. Sajnos tudomásunk van arról, hogy nemrégiben több kiadó egyénileg megegyezett a Google-lel a tartalmaik terjesztését illetően. Ez úton is szeretném jelezni, hogy akik hasonlót fontolgatnak, alaposan gondolják át, hogy milyen jogi, üzleti megállapodást vállalnak önállóan, vagy inkább csatlakozzanak hozzánk, ahol a jogi tanácsadáson túl képviseletet is ellátunk, ezzel érvényesítve a törvény által előírt méltányos jogdíj megszerzését.
– Ez eddig logikus, de mi történik, ha mind együtt vannak a kiadók?
– A Magyar Lapkiadók Egyesülete és más szakmai szervezetek is szándéknyilatkozattal megerősítették, hogy legyen egy közös hazai jogdíjkezelő erre a célra. Létezik már egy ilyen Magyarországon, a Repropress. Őket hatalmaztuk fel arra, hogy készítsék el a digitális jogkezelésre vonatkozó szabályzatot, és a tevékenységi kör bővítését, amelyet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának kell még bejegyeznie, az ehhez szükséges alapszabály-módosítás bírósági bejegyzése pedig már megtörtént. Ennek a folyamatnak vagyunk a kellős közepén, és amint a végére érünk, meg tudjuk kezdeni a díjszabásokkal kapcsolatos tárgyalásokat a globális szereplőkkel.
– Sikeres tárgyalás esetén, mi alapján osztoznának a kiadók a befolyt összegen?
– A német modellt vettük alapul. Mindenki, aki rendelkezik weboldallal, annak jár egy meghatározott százalék, ezenfelül az adott oldal látogatószáma számítana, de azt is figyelembe vennénk, hogy van-e az adott oldalnak más bevételi lehetősége, amit a techcégek szintén lefölöznek. Például aki nyomtatott lapot is kiad, az két kalapból is részesülhet majd a visszaosztáskor.
