Menczer Tamás: A kormánynak fontos a környezet védelme
Zsámbékon a településfásítási országos program részeként fákat ültettek a térség országgyűlési képviselőjének részvételével.
Zsámbékon a településfásítási országos program részeként fákat ültettek a térség országgyűlési képviselőjének részvételével.
Tavasszal és ősszel csaknem 450 település zöldülhet, tízezer fát ültetnek idén a Településfásítási program részeként.
Az évtized végére 27 százalékra növekedhet hazánk erdővel és fával borított területe.
A program célja, hogy 2030-ra 24 százalékról 27-re növekedjen Magyarország fával borított területe.
Több mint ezer kistelepülés kért facsemetéket és az ültetéshez szükséges eszközöket.
A vízelvezetés helyett a vízvisszatartásra kell törekedni, így védekezve a szélsőségek okozta vízkockázatok ellen – vélik egy szakmai cikk szerzői.
Újabb egymilliárd forintból támogatja az Agrárminisztérium a kistelepülések faültetését, az érdeklődés kimagasló.
Az Agrárminisztérium által indított programban eddig 10 695 fát ültettek el.
Támogatja az állam az erdősítést, fásítást, mintegy ötszáz kistelepülésen kezdődhet ősszel a faültetés.
A fák ültetésével hívnák fel a figyelmet a Vidékfejlesztési program erdőtelepítési támogatásaira.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.