A Tündérkert lett a legjobb sorozat a Magyar Mozgóképfesztiválon
Három díjat nyert a Megafilm a MMoz.Gón
Három díjat nyert a Megafilm a MMoz.Gón

Bemutatkozott a Tündérkert a Magyar Mozgókép-fesztiválon

Magyarországon nincsenek olyan költségvetések, mint Amerikában vagy egy-egy nyugat-európai országban.

A Tündérkertben nyújtott alakítását jutalmazták.

Megjelent Ambrus Lajos és Kovács Gyula közös kiadványa, a Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből.

Szamosi Zsófia és Rév Marcell is értékelte az évet.

A Svenk mai adásában Bokor Barnáról, az El a kezekkel a papámtól! és a Tündérkert színészéről láthatnak portrét.

A sorozatban látható jeleneteknek többek között a visegrádi és a sümegi vár adott otthont, Báthory Gábor kolozsvári palotáját pedig a Kiscelli Múzeumban elevenítették meg.

A Tündérkert forgatásáról és üzenetéről beszélt a rendező.

Most kezd beindulni a sorozat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két nő esett neki egy nyugdíjasnak.

A miniszterelnök adta át a felújított Mazsihisz Szeretetkórházat.

Január végéig közlekedik a különleges járat.

Nem vicc.

Veszélyben a rezsicsökkentés.

A tárcavezető szerint Brüsszel háborúba vinné Európát.

Az LMBTQ- és transzjogi aktivisták a csalódottságukat fejezték ki.

A konstrukció októberben is a turizmus fontos hajtóereje volt.

Aki színésznek ripacs, az politikusnak (is) hülye.

Szinte kettészakadt a NIO az ütközéstől. Vajon mi történt az akkuval, és működtek-e az elektromos kilincsek?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.