A Tündérkert már azzal nagyot vállalt, hogy Móricz Zsigmond Erdély-trilógiáját vette alapul, amelyet a korabeli kritika a magyar történelmi regény csúcsteljesítményének tekintett. Egy ilyen súlyos mű filmes leképezése önmagában nagy feladat, az alapanyag kiszínezése, vállaltan „szexibbé” tétele pedig rengeteg kockázatot rejt magában. A Tündérkert kommunikációja, az, hogy a szériát a magyar Trónok harcaként aposztrofálták már jóval az indulása előtt, nem volt szerencsés, bár kétségkívül sok párhuzam vonható a két sorozat között. Ha már párhuzamot akarunk vonni, talán inkább a Sárkányok háza juthat eszünkbe, ami sokkal inkább egy uralkodói család konfliktusaira fókuszál. A magyar sárkánycsalád történetét azonban inkább csak történetek és animált rajzok jelenítik meg.
Más kérdés, hogy egy ilyen inspirációs forrásnak tekinthető produkció hazai továbbgondolása, készségszinten való elsajátítása lehetetlen. Szex, erőszak, intrika a három alappillér ott is, itt is, a felsoroltak közül pedig talán ez utóbbi, ami a legjobban működik. Mindezt azonban az első két részben hosszan készítik elő, sok időt szánva a karakterek bemutatásának. A meztelen jeleneteknél többször felmerül az öncélúság kérdése, az erőszak-ábrázolás inkább technikai, illetve színészvezetési szempontból hagy kívánnivalót maga után. Az első rész végén a hajdúk mészárlása inkább kínos, mint látványos, e rossz szokása a sorozatnak sajnos a harmadik epizódra is megmarad – itt a Báthory elleni merényletet bénázzák el az alkotók. Ármánykodásból pedig nincs hiány: a sorozat előrehaladtával egyre ügyesebben csavarják a szálakat.
A két történelmi hős, a korszak két meghatározó férfiúja, Bethlen Gábor (Bokor Barna) és Báthory Gábor (Katona Péter Dániel) alakja egyre határozottabb ecsetvonásokkal rajzolódik ki. Bethlen próbálja fékezni a meggondolatlan és hirtelen haragú fejedelmet, érezvén, lobbanékonysága visszafordíthatatlan károkat okozhat. Ő a mérték, a higgadtság, a józan ész, akit – annak ellenére, hogy tisztában van vele, nagy szüksége van rá – sokszor megaláz Báthory. A harmadik epizód egyik legerősebb jelenete, amikor az ifjú fejedelem szembesíti Bethlent azzal, hogy csak a vak nem látja, hogy szemet vetett a feleségére. Bethlen megrendülten fogadja Báthory felismerését. Kettejük viszonyának árnyalatai tehetik a továbbiakban is érdekessé a sorozatot, kíváncsian várjuk, milyen bonyodalmakat hoz még e különös kapcsolat. Az már most látszik, hogy Báthory mindent megtestesít, ami Bethlenből hiányzik, amire talán titkon mindig vágyott. Bethlenben nincs meg a tűz, a karizma, a lazaság. És persze végig hangsúlyos a származásbeli különbség is – míg Báthory fentről, Bethlen lentről jött.
A Báthory Erzsébetről (Szamosi Zsófia) elterjedt rosszindulatú legenda – azaz hogy szűzlányok vérében fürdik – lebontása folytatódik, igaz, kissé árnyalódik a kép, úgy tűnik, hogy a „sötét úrnő” karaktere tartogat még meglepetéseket. De Báthory húgával, Annával (Szőke Abigél) kapcsolatban is hoz egy csavart az epizód, ami szintén hozzátesz a nézői kedv fenntartásához.
A színészi alakításokra nem lehet panasz, Bokor Barna Bethlenként továbbra is meggyőző, Katona Péter Dániel pedig egyre inkább megtalálja magát az öntelt ficsúr szerepében. A női karakterek megformálói közül pedig egyértelműen Szamosi Zsófié a legerősebb, reméljük, hogy a Bethlen feleségeként feltűnő Balsai Móni is kap még lehetőséget a kibontakozásra.
A technikai megoldások jobb esetben megmosolyogtatók, rosszabban kiakasztók (lásd spoiler nélkül a harmadik rész befejezése), a zeneválasztások olykor távoliak és kizökkentőek (lásd Edda: Hűtlen), máskor jobban belesimulnak a koncepcióba (a legutóbbi epizód zárásaként egy emblematikus Muzsikás-dal, a Hidegen fújnak a szelek Mordái-feldolgozása volt hallható). Továbbra sem értjük, miért nem fektettek nagyobb hangsúlyt a vizuális megoldásokra, a külső helyszínek kidolgozására: ha Báthoryt egy 2020-ban újracsempézett lépcsőre állítják, hiába a szép, korhűnek ható jelmez vagy egy-két ló mint kiegészítő, a néző csak arra tud koncentrálni, mennyire távol vagyunk a 17. századi Erdélytől. A jelmez tekintetében pedig valóban a korhűnek ható jelzőt használhatjuk. Sokszor ugyanis a túl élénk színek és az anyagok újszerűsége nem teremti meg a történelmi hangulatot. Ezt más produkciók archaikus varrási technikával, valamint antikolással teszik hihetőbbé. A már említett meztelen jelenetek oltárán a korabeli konvenciók is sérülnek. Ilyen például a Dobos Evelin megformálásában látható Palotsai Anna öltözős jelenete, ahol Báthory feleségének (ruha alatti aláöltözet nélküli) fedetlen hátát pillanthatjuk meg. A vizuális archaizálással ellentétben áll a nyelvezet frissessége. Ez egyrészt a sorozat erősségeként is említhető, mivel a közvetített eseményeket sokkal könnyebben befogadhatóvá teszi, ám elsőre meglehetősen furcsán hat a történelmi környezetben.
Mindezekkel együtt, a kevésbé sikeres előzmények (Aranybulla, Hadik) után egy ígéretes sorozat van kibontakozóban, bízunk benne, hogy a hátrelévő öt epizód tartja a ritmust, és ügyesen tud tovább építkezni.
Borítókép: Katona Péter Dániel meggyőző Báthory Gábor szerepében (Forrás: Megafilm)
