− Amikor megkapta a szerepet, mekkora súllyal telepedett a vállára az a tudat, hogy az év legjobban várt magyar sorozata lehet a Tündérkert, amit nagyítóval elemeznek majd a kritikusok?
− Amikor nekem ítélték a szerepet, akkor nem feltétlenül voltam tudatában annak, hogy ez egy ekkora volumenű projekt lesz. Ahogy forgattuk a sorozatot, egyre inkább kikristályosodott az, hogy ez produkció a színészi pályám egyik legmeghatározóbb állomása a jövő tekintetében is. A felvételek idején nem gondoltam arra egyáltalán, hogy vajon a nyilvánosságra hogyan fog hatni, próbáltam száz százalékig a munkára figyelni, és arra, hogy mint színész ezt a szerepet magamhoz mérten a legjobban teljesítsem.
− Báthory Gáborról a történészek is csak sejtik, hogy milyen ember lehetett. Ezek után hogyan építette fel a karaktert? Mibe tudott kapaszkodni?
− Báthory Gáborról és az ő személyiségéről igazából annyit tudunk, amennyi a történelemkönyvekben van. A felkészüléskor elolvastam Móricz műve mellett A rossz hírű Báthoryak című könyvet, de ezekből nem rajzolódik ki a kerek egész. A történetek nagy része pletykákon, szóbeszédeken, legendákon alapul. Nagy segítségem volt a forgatókönyv, mert abban körvonalazódik egy szerepív. Valamilyen keretrendszerbe beleteszi a színészt, és ebben próbáltam mozogni. Hiszek abban, hogy egy színházi vagy filmes alakítás akkor tud eljutni az emberekhez, ha az belőlünk, színészekből fakad. Amúgy nagyon kevés tekintetben hasonlítok Báthory Gáborra. Az életkorunk majdnem egyezett a forgatás idején, de én azért jóval visszafogottabb személyiség vagyok, mint amilyen ő lehetett.
− A sorozatban feltűnik tizenöt erdélyi színész is, milyen volt velük a közös munka?
− Azt gondolom, hogy egészen jó kapcsolatot sikerült kialakítanom a kollégákkal, szerettem velük dolgozni. Leginkább azért, mert ha jól tudom, egyikük sem a fővárosi Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult, hanem Marosvásárhelyen, Kolozsváron. Talán emiatt éreztem azt, hogy bizonyos dolgokat máshogy fogalmaznak meg, mint ahogy azt egy Magyarországon képzett színész tenné. Érdekes volt ezeket is megtapasztalni, és belecsempészni a filmbe. Imponált az az alázat, amit a filmkészítés kapcsán tanúsítottak. Azt hiszem, nekik sokkal kevesebb lehetőségük van magyar nyelvű produkcióban szerepelni Romániában. Pályakezdő színészként fontosnak tartom, hogy az egyetem mellett igenis szükséges idősebb és tapasztaltabb kollégák társaságában időt tölteni, mert tőlük is kell tanulni a színészmesterségről.
− Külön kellett magát fizikálisan is tréningezni az erdélyi uralkodó szerepére, aki például lovagolt és vívott?
− Igen. A lovaglást gyakorolnom kellett, mivel óvodás korom óta nem ültem lovon. Eleinte tartottam tőlük, mert nem vagyok az a típus, aki odavan az állatokért, tisztelem őket, de ennyi. Azt hiszem, a film miatt megszerettem a lovaglást, teljesen lenyűgöz, hogy egy ilyen teremtménnyel mennyire összhangba lehet kerülni, egy mozdulatból tudja, hogy mit akarsz. A sorozatban van egy-két csatajelenet, de vívni külön nekem nem kellett, mivel a Tündérkertben Báthory Gábor nem feltétlenül vesz részt a tényleges harcokban, inkább stratégaként avatkozik be.
− Pár hét és a televízióba kerül a Tündérkert. A 95 napnyi forgatás hogyan ülepedett le önben az elmúlt hónapokban? A karakteréből beivódott bármi visszavonhatatlanul a személyiségébe?
− Magamról sok mindent megtanultam az alapján, ahogyan megpróbáltam őt eljátszani. Arra jó volt a személyes életem kapcsán, hogy tudom, milyenné nem szeretnék válni.
− A filmben színész-coach és intimkoordinátor is segítségükre volt a forgatások során. Ezek a szakemberek hogyan tudják jobbá tenni a filmet, miért van rájuk szükség?
− A színész-coach bizonyos szinten majdhogynem rendezői feladatokat is végez. Tulajdonképpen úgy működik ez, mint a színházban egy elemzőpróba. Egy forgatáson nagyon kevés idő jut a jelenetek boncolgatására, formálására, mert folyamatosan dolgozni kell, és a munka nem igazán csúszhat meg emiatt. A coachcsal bizonyos jeleneteket előre kialakítottunk, nekem pedig kifejezetten sokat segített abban, hogy a szövegeket memorizáljam. Nem egyszer előfordult, hogy elindultam reggel fél ötkor a forgatásra, egész nap dolgoztunk, aztán bementem a színházba, előadásom volt, és másnap megint forgatni kellett. Egy tizenhat órás munkanapba nem tudok belepréselni fél óra szövegtanulást, így nagyon sokszor a helyszínen a coach segített a memorizálásban. Valóban, egy intimkoordinátor is részt vett a munkában, neki tulajdonképpen dióhéjban az volt a feladata, hogy segítse az intim jelenetek megkoreografálását úgy, hogy mind a két fél komfortosan érezze magát a szituációban.
− Ahogy az elején említette, ez a produkció viszonylag nagy formátumú volt magyar léptékben. Mit adott az, hogy ennek aktív részese, főszereplője lehetett?
− Nyilvánvalóan, aki egy ilyen produkció után – amiben ráadásul főszerepet játszik – azt mondja, hogy nem érez tőle semmiféle szakmai lökést, önbizalomtuningot vagy nem tartja bizonyos szinten visszaigazolásnak, az hazudik. Ez alatt a munka alatt tanultam meg igazán az energiáimat helyesen összpontosítani, átcsoportosítani bizonyos területekről, és azt, hogy igenis képes vagyok olyasmire hosszútávon, amire azt gondoltam, hogy nem. Sajnos mi nem úgy élünk, mint adott esetben az amerikai színészek, akik általában egy produkcióra fókuszálhatnak, nekem például a forgatás időszakában volt egy próbafolyamatom, játszottam ugyanúgy az előadásaimat, és akkor még egyetemre is jártam, tehát sűrű időszak volt.
− Ha jól tudom, jelenleg az Átriumban a Holt költők társaságát próbálja, amit Vidovszky György rendez. Ez az intézmény utolsó bemutatója ebben az évadban, aztán bezár a teátrum. Hogyan érinti a megszűnés?
− Tudtam, hogy ez be fog következni, szinte száz százalékig biztos voltam benne, és a színházban is mindenki tisztában volt azzal, hogy ez egyszer megtörténik, hiszen voltak erre utaló jelek. A közönségünk olyan példátlan kiállást mutatott, ami szerintem megismételhetetlen, és nem lehet elvárni a nézőktől folyamatosan ezt a segítséget. Nyilvánvalóan rosszul érintett mindnyájunkat, de én azt gondolom, hogy ez volt a helyes és következetes döntés a színház vezetői részéről. A hogyan továbbról még mi sem tudunk semmit, de hiszek benne, hogy az a szellemiség, amely ott született és folyamatosan születik, nem vész kárba.
Borítókép: Az ifjú színész ezen munka alatt tanulta meg igazán az energiáit helyesen összpontosítani (Forrás: Megafilm/Dombóvári Tamás)
