Közel ezerötszáz embert mozgatott meg a Tündérkert stábja

Élete eddigi legnagyobb projektjének nevezte a Tündérkert című televíziós sorozatot a rendező Madarász Isti, akinek a neve ismerős lehet akár a Hurok, akár az Átjáróház kapcsán. A sorozat első két epizódjának premiervetítése előtti kerekasztal-beszélgetésen, Szatmárnémetiben nyilatkozott az alkotó.

Forrás: MTI2023. 10. 14. 10:00
Tündérkert
Forrás: Megafilm
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Péntek este debütált a Duna Televízió műsorán a Tündérkert sorozat, amelynek díszbemutatóját a Corvin Moziban tartották múlt héten. Mint azt már korábban megírtuk, Madarász Isti akkor kapcsolódott be a Móricz Zsigmond regényén alapuló  Tündérkert című sorozat munkafolyamataiba, amikor már készen voltak a forgatókönyvek, amelyek teljesen lenyűgözték. 

Tündérkert
A Corvin moziban volt a Tündérkert díszbemutatója (Fotó: Megafilm Kft.)

A szereplők keresésével és válogatásával kezdték a munkát, ezután belefogtak a helyszínek felkutatásába és az akciójelenetek kitalálásába. 

A sorozatban látható jeleneteknek többek között a Visegrádi és a Sümegi vár adott otthont, Báthory Gábor kolozsvári palotáját pedig a Kiscelli Múzeumban elevenítették meg. Közel száz napig forgatták a sorozatot, és nagyságrendileg 1500 embert mozgatott meg a produkció – mondta el a rendező a Szatmárnémetiben tartott kerekasztal-beszélgetésen. A rendező beszélt még a forgatás alatti nehézségekről és az évszakokon átívelő munkáról is.

 A közönség kérdésére elmondta, szívesen megfilmesítené az Erdély-trilógia többi részét is.


 

Tündérkert
A Tündérkert stábja (Fotó: Megafilm Kft.)

Szamosi Zsófia, aki a Tündérkertben Báthory Erzsébetet alakítja, a panelbeszélgetésen karaktere megformálásának folyamatáról, forgatási élményeiről szólt. Kiemelte mindazok munkáját, akik Báthory Erzsébet sorozatbeli megjelenésén dolgoztak. Elmondta, hogy nagyjából két és fél órába telt, amíg előkészültek a jeleneteihez. A színésznő úgy fogalmazott,  a Tündérkert egy „árnyaltabb és a valósághoz közelítőbb figurát mutat be” Báthory Erzsébet karakterében.
 A sorozatban Bethlen Gábort alakító Bokor Barna többek között arról is beszélt, hogy karakterének megformálása nagy, de egyben megtisztelő feladat volt. Hozzátette, szerepe kedvéért több technikai nehézséggel is szembe kellett néznie, többek között meg kellett tanulnia lovagolni is.


Bokor Barna szerint az erdélyi színészekkel való közös munka nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a köztük és a magyar színészek közötti távolság „egyre átjárhatóbb legyen”. 

A produkcióban tizenhét erdélyi színész vett részt, és a munkakapcsolat mellett barátságok is kötődtek – mondta.

Pál „Deszka” Attila, aki a Tündérkertben Nagy András hajdúgenerálist alakítja, többek között arról beszélt, hogyan került be a szereplőgárdába, valamint kitért a forgatási helyszínek közötti utazás körülményeire is.
Hangsúlyozta, szeretettel dolgozott a produkcióban, Madarász Isti pedig nagyban megkönnyítette munkáját, hiszen a rendező irányítása és tanácsai nagy biztonságérzetet nyújtottak számára a Tündérkert forgatásán.
 

 A Tündérkert című nyolcrészes sorozat Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első kötete alapján készült. Producere Helmeczy Dorottya mellett Kálomista Gábor. A sorozatot Madarász Isti rendezte, a vezető író Bereményi Géza és Tasnádi István.

 A forgatókönyvek végleges verziójának írója Horváth András Dezső, az operatőr Garai Gábor, a vágó Rumbold László, a látványtervező Pintér Réka, a jelmeztervező Zelenka Nóra, a zeneszerző ifj. Balogh Ferenc, a gyártásvezető Endrődy Balázs, míg történész szakértőként Oborni Teréz vett részt a munkában.

Borítókép: Jelenet  a filmből (Forrás: Megafilm) 

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.