Rohamosan terjed egy új koronavírus-variáns Ausztriában
Egy osztrák lapnak nyilatkozó virológus szerint jelenleg ez a vírusváltozat okozza a legtöbb fertőzést.
Egy osztrák lapnak nyilatkozó virológus szerint jelenleg ez a vírusváltozat okozza a legtöbb fertőzést.

Az omikron variáns új alváltozata már több európai országban is jelen van.

A WHO szerint a védőoltások továbbra is védelmet nyújtanak az omikron változataival szemben.

Egy brit oltóanyag-fejlesztő cég vezetője szerint a vakcinák továbbra is védenek a súlyos megbetegedés ellen.

Az Egyesült Államok és Kanada is beutazási tilalmat rendelt el Dél-Afrikából.

Ha újra bezárkóznak az országok, és korlátozzák a közlekedést, az a kőolaj iránti kereslet drasztikus esésével járhat ugyanúgy, mint a járvány első hulláma idején.

Kacskovics Imre a koronavírus-járvány terebélyesedő deltájáról.

Az emberi erőforrások minisztere is megkapta a harmadik oltást a koronavírus ellen.

A kínai járványügyi és betegségmegelőzési központ egészségügyi szakértője ismertette kutatásaik eredményeit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A CIA tevékenyen részt vett az LSD amerikai elterjesztésében.

A balkezes játékos visszatérése, visszafogadása Varga Zsolt szövetségi kapitánynak komoly fejtörést jelent.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.