Belesni a mindenségbe – Versmaraton a költészet napján
Elkezdődött a 13. Versmaraton, a költészet nagyszabású ünnepe.
Elkezdődött a 13. Versmaraton, a költészet nagyszabású ünnepe.

A Szaval a suli és a HangHordozók-Énekmondók versenyekre április 28-a éjfélig lehet jelentkezni.

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvényét, a Versmaratont.

A hagyományosan áprilisban, József Attila születésnapjához kapcsolódó eseményt idén a járványhelyzet miatt rendezik meg novemberben.

Idén is együtt lehet futni a költőkkel a Költők futása programon új helyszínen, a XII. kerületben a Költő utcánál.

A versmaratont összefűzött felvételét az emlékév záróeseményével együtt a magyar költészet napján, április 11-én teszi közzé a szervező.

Díjátadóval kezdődött tegnap a költészet napi Versmaraton, a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a közmédia közös rendezvénye a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A Versmaraton megnyitóján első alkalommal adták át a Magyar Írószövetség Debüt díjait. Az elismerést három fiatal elsőkötetes szerző, Nagy Lea, Pataki Tamás és Voloncs Attila vehette át.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.