Csütörtökön tetőzik a hőség, a MÁV vizet oszt
Az érvényes jeggyel rendelkező utasokat segítik.
Az érvényes jeggyel rendelkező utasokat segítik.
Nem csak úthálózat-fejlesztés lesz a városban.
A három állami tulajdonú cég vezetésében elválik egymástól az elnöki és a vezérigazgatói pozíció.
Elindult az országbérlet és a vármegyebérletek honlapja.
A tavaszi szünet idejére vehetik meg először a kirándulók az új MÁV–Volán-jegyet.
A MÁV–Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok – MÁV-Start, Volánbusz, MÁV–HÉV – az ünnepekhez igazították járataik közlekedési rendjét.
Hiába a megugró költségek és a kieső bevételek, ha béremelés híján elvándorol a munkaerő.
A VG információi szerint Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója válthatja a MÁV–Volán-csoport élén Homolya Róbertet.
Tavaly június óta a MÁV Szolgáltató Központ által fejlesztett rendszer jegykiadó-automatái, informatikai háttere, szerverei és szakértői szolgálják ki az utasokat.
A Volánbusz Zrt. szerint megalapozatlan az akció, amely mögött szakszervezeti ellentétek állhatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.
Panyi Miklós ismertette a részleteket.
Az ukrán elnök sürgette a magyar vétó kijátszását is.
A világ döbbenten figyeli, hogyan vált az érdeklődő vádlottá.
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Kőszegdoroszlón polgármestert és képviselőket, Gárdonyban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
Ezt nem fogják elhinni!
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Kőszegdoroszlón polgármestert és képviselőket, Gárdonyban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.