Kozmetikai csodaszerek a konyhából: szépítkezzünk otthon!

Néhány kiváló recepttel készültünk azok számára, akik nemcsak a szervezetüket, de egyúttal a pénztárcájukat és a környezetüket is kímélni szeretnék szépségápolás közben – írja a Haon.hu.

Forrás: MW2020. 11. 08. 14:14
null
pexels Forrás: pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyakori kézmosások és fertőtlenítések időszakát éljük, így kénytelen-kelletlen beletörődtünk, hogy kézfejünkön folyton húzódik a fehérre száradt, megviselt bőr. Hosszan tartó megkönnyebbülést nyújthatnak az alábbi csodaszerek, amelyeknek hozzávalói megtalálhatók egy átlagos háztartásban.

Fél evőkanál kókuszolajhoz fél evőkanál natúr joghurtot, 1 teáskanál aloe vera gélt, valamint 1 tojást keverve hidratáló hatású masszát kapunk. Ezt kenjük a kézfejünkre, húzzunk rá egyszer használatos kesztyűt, majd legkevesebb 20 percig hagyjuk, hogy a kence kifejtse jótékony hatását. Amennyiben nem zavar alvás közben, úgy egész éjszakára is maradhat.

Ki gondolta volna, hogy krumplival is felvehetjük a harcot a puha kezekért? – Szinte csodát tesz és rövid időn belül elkészíthető a krumplis pakolás. Csupán meg kell főzni egy burgonyát, összetörni, hozzákeverni két evőkanál olajat, majd felvinni a kézre. Ezután legalább 15 percig ne mossuk le, így a bőrnek lesz ideje, hogy magába szívja a tápanyagokat – avatott be Tapsonyi-Doros Beáta, aki azoknak is előrukkolt néhány további recepttel, akik inkább mellőznék a krumplifőzést.

A mézes-joghurtos kézpakolás még az előzőnél is gyorsabb lehetőséget nyújt a kéz regenerálódására. Keverjünk össze 2 evőkanál cukrot 1 evőkanál mézzel, 1 tojással és 1 evőkanál natúr joghurttal. Miután felvisszük, hagyjuk hatni legalább 15 percig.

Zabpelyhet általában reggelizéshez vásárolunk, pedig a gyomrunkon túl repedezett kézbőrünk is hálás lenne érte. Bőrtápláló masszát kapunk, ha 3 evőkanál zabpehelyhez 1 evőkanál tejet, 1 evőkanál kókuszolajat és 1 tojást keverünk. A pakolásra húzzunk kesztyűt, majd 20 percig pihentessük a kezünket.

A körömápolás legalább akkora kihívás mostanság, mint a kézbőr hidratálása. A mesterkozmetikusnak azonban ehhez is akad egy hatékony házi fortélya. – Repedezett, bordás, vékony és könnyen betöredező körmök felületére is akad otthoni megoldás. A javasolt hozzávalók könnyen beszerezhetők a drogériákban és a gyógyszertárakban. Egy tálba 2 evőkanál ricinusolajat, 1 evőkanál avokádóolajat, 1 evőkanál olívaolajat és 1 teáskanál citromlevet öntünk, majd mindezt összekeverjük és lezárható üvegbe adagoljuk. Ecsettel vagy fültisztító pálcikával felvisszük a körömre és a körülötte lévő bőrfelületre, jól bemasszírozzuk, végül 10 percet várunk, míg beszívódik. A felesleget langyos vízzel eltávolíthatjuk. Ezt a kúrát hetente kétszer megismételhetjük, extrém száraz körömágybőr esetén akár naponta egyszer is.

Olló helyett méz, tojás és olíva

A selymes tapintású haj titka nem feltétlenül a samponreklámokban rejlik, elegendő lehet benyúlni érte a hűtőbe.

Amennyiben hajmosás előtt összedobunk egy tojásos-olívás pakolást, úgy hajunk az ismerős szlogen üzenete szerint „új életre kelhet”, kivéve, hogy ezúttal nem flakonból érkezik a megoldás. Apránként adagoljunk 2 evőkanál olívaolajat egy tojássárgájához és verjük fel, majd adjunk az így kapott sűrű masszához egy kevés tejet, hogy kenhető legyen. Nedves hajra vigyük fel, ahol egy órán át is maradhat, hogy minél hatásosabb legyen.

1 tojássárgája és 3 evőkanál méz keverékével (hosszú haj esetén dupla adag) 60 perc alatt, vagy 3 evőkanál méz és 3 evőkanál olívaolaj elegyével 30 perces hatóidő alatt hasonló hatást érhetünk el.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

Lelki eredetű problémákra is gyógyír a sport

A mozgás maga az élet. Ha testileg és/vagy lelkileg megbetegszünk, akkor a testmozgás gyógyír lehet, a sport segíthet visszanyerni elveszett életerőnket.

Tovább...

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.