Vílághírűek voltak a magyar erdőkből kikerülő termékek

A Magyar Nemzet 1938. és 1965. szeptember 16-án megjelent számaiból válogattunk.

– Alberték esélyt sem adtak Ausztriának

– A téeszelnök kijárási tilalmat hirdetett

– Összevonták a két falut, hogy végrehajthassák a nagy tervet

– „A régi világ? A muzsikálható, gavalléros magyar világ? Az ma már úgysincs”

– Forradalmár taxisoktól tarthattak a budapesti utasok

– „Szocialista haladás”: rá sem lehetett ismerni a palóc falura

A mai fogyasztáshoz képest hatalmasan nagyobb volt a juhhús-fogyasztás. Mindazonáltal ez az adat eléggé valószínű, Nagy-Magyarország 1880. és 1885. évi juhállománya aránytalanul nagyobb volt a mainál, 9,5-10,5 millió darab. A háború után juhállományunk évtizedes átlaga csupán 1,5 millió darab körül van. Keleti szerint az összes kenyér-, liszt-, és kásaféléből élvezett fejadag  kb. 188 kg vegyes őrleménynek és kb. 245 kg gabonának felelt volna meg. Abszolút mennyiségben ez a fejadag nem mondható túl nagynak, de mindenesetre jelentősen nagyobb a mai 185-190 kilogrammos kernyérmag-fejadagnál – illetőleg ha az árpagyöngyöt, tengerilisztet, kölest stb. is ideszámítjuk –, a mai 200 kg körüli vegyes fejadagnál. Kétségtelen viszont, hogy a földműves nép kenyér- és lisztfogyasztása midig jelentősen magasabb a városi népességénél és minthogy a 80-as években Nagy-Magyarország lakosságának még legalább 70 százaléka volt őstermelő, a kenyérmag-fejadag mennyisége elfogadható lenne. Annál is inkább, mert amint látható, Keleti részletezése szerint ebben a tételben a maihoz képest aránytalanul nagy az árpa-, zab- és tengerifogyasztás, valamint a kölesből és tatárkából származó kásaadag, melyek kedvezőtlen kiőrlési arányuknál fogva emelik a gabonaszükséglet nagyságát.

Összefogásként elmondható, hogy a Keleti által összeállított élelmezési fejadag – ha nyilvánvaló hibáit kiemeljük – semmivel sem bőségesebb, de nem is jobb a mai országos fejadagnál. Egyrészt a megosztás eltérőségéről, másrészt az akkori és mai népesség igényének lényeges különbözőségéről lehet szó. A 80-as évek Nagy-Magyarországának népessége nagy hányadában a mai legszegényebb életszinthez viszonyítva is hihetetlenül igénytelen volt. Az ország perifériái lakosságának fogyasztása ennek megfelelően aránytalanul alacsonyabb volt, mint az akkori vagy mai országos átlag. Viszont a nagyigényű városi népesség számaránya abban az időben még nagyon alacsony volt, úgyhogy ez a kis réteg a többi rovására hasonlíthatatlanul jobban táplálkozott. Ma már ezek a nagy különbségek a város és falu, továbbá az iparforgalmi és őstermelő népesség élelmezése között nagyjából kiegyenlítődtek, ami természetesen nem jelenti azt, hogy az eloszlás minden tekintetben egyenletessé vált volna. Ma is van bőségben dúskálkodó és nyomorban nélkülöző, de ezek nem helyhez vagy foglalkozáshoz kötött jelenségek.

(1938. szeptember 16., 6. oldal)

Rókafogból ékszer, agancsból nadrággomb

Évi 150 millió forint – erdei hulladékból

Ilyenkor, ősz elején nem­csak szarvasbőgéstől és va­dászfegyverek dörgésétől han­gos az erdő. Több ezer ember indul gyűjtőútra szeptember közepén, s megtelnek a kosa­rak, szatyrok erdei gombával, a puttonyok pedig ízes erdei gyümölccsel. A keskeny ösvé­nyeken sokszor látni megra­kott szekereket, málhás álla­tokat. Felszedik a hulladékot a fák alól: gallyakat, vessző­ket, hullott agancsot, de még a szarvas, vagy a róka elhullajtott fogát is. Mert mindez olyan értéket jelent, amelyből milliók válnak. Az Erdei Melléktermékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat ugyanis, amelynek a melléktermékek begyűjtése a feladata, évente 150 millió forintot forgalmaz ilyen hulladékokból.

– Ki hinné, hogy 182 fajta cikk készül erdei mellékter­mékből? – mondja Vértes András igazgató. Pedig így van. S azelőtt ezek veszendőbe mentek. Sőt, nemegyszer nagy összegeket kellett áldoz­ni azért, hogy bizonyos cser­jeféléktől megszabadítsák az erdőket. Most ilyen cserjék­ből, vagyis amit ebből készí­tünk, exportunk van.

Nyírfavesszőből húsz vagon­nal szállítunk külföldre. Er­dei gombából 9 vagonnal. Több mint 50 féle gyógynö­vényt gyűjtenek. Negyvenféle úgynevezett aprófa árujuk van, a fakanáltól a szipkáig. Nem beszélve a különböző szörpök­ről, amelyek ma már világhí­rűek.

A vállalatnak az ország kü­lönböző vidékein 22 üzemve­zetősége működik 466 gyűjtő­állomással. A gyűjtésbe ma már 20–25 ezer ember kap­csolódik be évente, s nagyon sok termelőszövetkezet segíti a munkát.

A kora tavasszal fellelhető hóvirág és a gyöngyvirág be­gyűjtése is a vállalat profiljá­ba tartozik. Ezeket a virágo­kat főleg Ócsa, Kaposvár és Sopron környékén gyűjtik.

– Mi látjuk el Budapestet hóvirággal és gyöngyvirággal! – mondja az igazgató. – Sőt már Ausztriába is szállítunk. Csak erdei virágokból félmil­lió forintot forgalmazunk.

A Népköztársaság útján, a Nimród vadászbolt vitrinjei­ben mindenki megcsodálhatja azokat a különleges „ékszere­ket”, amelyek erdei hulladék­ból készültek. Kihullott róka vagy vaddisznófog, szarvasok zápfoga szép ezüst foglalatban igazán értékes mandzsettagomb. Sok művészi hajlamú erdész él messzi erdőkben, akik télen, amikor lehull a hó, nem tudnak az erdőkben járni. Otthon ülnek. Hogy hasznosítsák idejüket, hullott agancsból gombokat és más dísztárgyakat faragnak, sokan igazi művészi kivitelben.

Nyírfa görcsös ágaiból szé­keket, kerti asztalokat csinál­nak. De még a hulladéknak is van hulladéka, a nyírfavessző. Ez se vész kárba, ebből készül a söprű. Ebből lesz a virgács. A vad meggyfa ágából a keresett szipka.

Különösen jelentős a gom­bagyűjtés. Szárított gombából 5 vagonnal, előtartósítottból 4 vagonnal küldünk külföldre. Ez óriási mennyiség, hiszen 10 kiló nyers gombából lesz egy kiló szárított. Az öt vagon szá­rított gomba tehát félmillió kiló nyersgomba begyűjtését jelenti.

A szárított gombát ízléses ládákban, az előtartósítottat hordókban exportáljuk. A szá­rított gombafélék között na­gyon népszerű a vargánya, de a legjobb a bogyiszlói csiper­ke. Ezt Bogyiszló környékén szedik az erdőben, sajnos, az idei árvíz nagy részét kipusz­tította.

A vállalat Tomola nevű te­lepén, az újpesti Tinódi utcá­ban válogatják és csomagol­ják exportra a gombát. Az ország minden részéből ide hoz­zák a begyűjtött gombafélé­ket, itt gázosítják, hogy csírá­jában megöljenek minden gombabetegséget, majd minden gombadarabot szakértők vizsgálnak meg.
– Hová exportáljuk a ma­gyar erdei gombát?
– Tizennyolc országban van piacunk. Legtöbbet küldünk Nyugat-Németországba. Svájc is átvesz minden mennyiséget, Ausztria is keresi a magyar gombát.

A laboratóriumban most kí­sérleteznek az erdei gombaki­vonattal. Kis féldecis üvegek­ben sötét színű folyadék, ez a gombakivonat. Elegendő belő­le egy evőkanállal a levesbe, máris tökéletes az illat, íz és zamat.

De ez még egyelőre csak kí­sérlet.

– Az erdei szörpöket viszont Finnországtól Kanadáig minden ország szívesen átve­szi tőlünk. Elmondhatom, hogy ezek világhírnévnek örvende­nek – mondja az igazgató.

Nagymaroson járunk. Itt van a vállalat 12. szörpüzeme. Korszerű automata préselők, félautomata töltőállomás. A hatalmas pincében hordók egész sora. Csak rizling, sza­morodni, ezerjó helyett ilyen feliratokat látunk a hordókon: som, erdei szamóca, fekete ri­bizli, vadkörte, bodza, kökény. Csaknem száz vagon gyü­mölcslevet készítenek egy év­ben, ezek nagy részét külföld­re szállítják. Nagy keletje van a vegyes erdei szörpnek, de a kökény is keresett A legjobb – itthon legalábbis legszíve­sebben isszák – az erdei sza­móca. – Most kísérleteztük ki a fenyőhubertus-szörpöt – mond­ja a főmérnök, aki végigkísér bennünket a korszerű, tiszta üzemen. – Ezt zsenge fenyőhajtásokból préseljük.

A begyűjtött erdei gyümölcsöt lepréselik, majd a szörpöt 3–4 hónapig pincében tart­ják, így érlelik, hogy jó zamata legyen. Csak palackozás előtt készítenek belőle ször­pöt, cukor hozzáadásával.

A nagymarosi szörpüzemben száz ember dolgozik, az üzem átlagos évi kapacitása 60 vagon, de több új korszerű gép beszerelésével ez rövidesen száz vagonra emelkedik.

Vadméhek dongják körül a présházat. Egész felhő van be­lőlük. – S mi lenne, ha nemcsak ott gyűjtögetnének az erdők­ben, hanem...

Az igazgató folytatja a megkezdett gondolatot: – Hanem a rossz, haszna­vehetetlen területeken telepí­tenénk is, mondjuk somot, bodzát, nyírt, erdei szamócát. Ilyen „haszontalanságokat”, amelyekből milliós hasznunk van...

Nos? Ezen érdemes elgondolkozni...

Illés Sándor (1965. szeptember 16., 5. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!