Az MNO olvasói közül sokan panaszolták el korábbi, az autóhitelhez kapcsolódó cikkeinkhez írt hozzászólásaikban, hogy a hitelüket folyósító intézmény – miután nem tudták törleszteni a részleteket – elvitte az autót, és pimaszul nagy összeget követelt rajtuk. Dr. Damm Andrea ügyvédnőt ezért a hitelszerződés vizsgálatának első lépése – az aláírás alapos ellenőrzése – után az autó esetleges elvitelének jogi lehetőségeiről kérdeztük.
– A hitelintézet elviheti annak az autóját, akinek többhavi elmaradása van az autóhitele törlesztésével – ahogyan az a szerződésben szerepel?
– A szerződésekben írt azon feltételek, amelyek arról szólnak, hogy mindennemű hivatalos eljárás nélkül a pénzügyi intézmény bárhol és bármikor magához veheti a gépjárművet, jogellenes, mert hivatalos levélben először fel kell szólítania jogalap megjelölésével arra az adóst, hogy adja át a gépjárművet meghatározott határidőn belül. Erre csak akkor van joga a pénzügyi intézménynek, ha jogszerű eljárása útján tulajdonába került a gépjármű. Jogszerű eljárás kizárólag az volt a még jelenleg hatályban lévő Ptk. szerint, ha a kölcsönszerződés és vételi jogról szóló szerződés megkötésétől számított 5 éven belül volt az adósnak olyan mértékű tartozása, amely miatt a pénzügyi intézmény vételi jogával élhetett – magyarázta dr. Damm Andrea. – Semmilyen más esetben nem kerülhet hozzá a gépjármű. Ugyan a pénzügyi intézmények rendszeresen vagy egymás utáni kétszer 5 évre aláírattak vételi jogról szóló szerződéseket, vagy a vételi jog ideje utánra adásvételi szerződéseket, vagy kicsikartak az első vételi jogi időszak vége előtt újabb 5 évre vételi jogi szerződést az adósoktól, de ezek mind semmis szerződések, mert a jog megkerülésére irányulnak, ténylegesen a vételi jog meghosszabbítását célozzák, ami tilos. Minthogy tehát 5 év után minden, a pénzügyi intézmény javára tulajdonjogot keletkeztethető szerződés semmis, 5 évvel a kölcsönjogviszony megkötése után nem állhat fenn olyan eset, hogy akár jogszerű eljárás útján is megfossza a pénzügyi intézmény az adóst a gépjárművétől az adós akarata ellenére.