Kocsis Máté után szabadon: Varju László és Varga Zoltán urak, mikor tűnnek már el a közéletből?

Kijelentéseik messze túllépnek a szokásos ellenzéki csúsztatásokon és a „szimpla” hazugságokon.

2021. 03. 08. 12:37
VARJU Lszl
Budapest, 2020. december 16. Varjú László, a DK vezérszónoka felszólal a jegybank 2019. évi üzleti jelentésérõl és beszámolójáról tartott vitában az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. december 16-án. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varju László DK-s alelnök, illetve Varga Zoltán DK-s képviselő olyan politikai mocsárba süllyedtek, ami után csak ugyanazt kérhetjük tőlük, amit Kocsis Máté modellértékűen kért az őszödi Gyurcsány Ferenc nevezetű politikai szereplőtől (kicserélve a címzetteket): nekünk az esne jól, uraim, ha végre már eltűnnének a magyar közéletből.

Varju és Varga a magyar kormány oltási tevékenységével kapcsolatos nyilvános megnyilatkozásaikkal ugyanis emberéletekkel játszanak.

Varga képviselő azt állította nemrég, hogy a kormány ahelyett, hogy az unión keresztül rendelné az oltóanyagot, ismeretlen eredetű, hamisított (!) kínai vakcinával akarja beoltatni az embereket.

Itt álljunk meg!

„Gyors tőr a szó, hegye mérgezett/Sebet ejt egy karcolás/hidd el, tönkre tehet”

– énekli Charlie Horváth Attila szövegét A keserű varázslat című dalban.

A szavaknak jelentősége, jelentése van: még akkor is, ha ellenzéki, éppenséggel DK-s képviselők szájából hangzanak el, hiszen fura mód vannak, akik hallgatnak rájuk.

Nem mehetünk el annyival emellett, hogy a baloldali ellenzék durva, magamutogató, hazug, ostoba, aljas, s éppen ebből kifolyólag ugyan mi várható el tőlük, ha nem ez a hangvétel? Ezzel a magyarázattal ugyanis egy kicsit el is nézünk a dolog felett, „eltartjuk magunktól”, legyintünk rá, ha éppen vissza is utasítjuk szavaikat és állításaikat.

Ez a Varga-féle kijelentés nem egyszerűen durva, szélsőséges és hazug – ez a kijelentés túllép egy határt, ami már nem a politikai adok-kapok logikájába tartozik.

De menjünk tovább!

Varju László újpesti képviselő (aki a Rózsadombról jár Újpestre), szabadidejében kötöttfogású birkózó ennél is tovább ment.

Az ATV-ben arról beszélt, hogy a kormány egy nagy adag Moderna-vakcinát nem szerzett be (tudjuk jól, miért: mert az csak az év második felében érkezett volna meg), ehelyett elment portyázni keletre, meg ki tudja, merre. S jött a nagy hirig: ezzel a kormány történelmi bűnt követett el, Orbán Viktor egy „halálhozó ember”.

Szóval még egyszer mondom:

ezek a kijelentések messze túllépnek a szokásos ellenzéki csúsztatásokon és „szimpla” hazugságokon.

Ezek egyfelől embertelen, a szó szoros értelmében életveszélyes megnyilvánulások, mert nyilvánvalóan bizonytalanságot szülnek az emberekben: szabad-e beoltatniuk magunkat a kínai vakcinával? A bizonytalanság, a várakozás pedig életeket veszélyeztet.

Ezzel már önmagában is kiírta magát ez a két személy a szalonképes politikusok közül.

Ám ők nemcsak egy erkölcsi Rubicont léptek át, hanem egy jogi határt is, s ezért szavaiknak törvényi következménye kell, hogy legyen.

Ugyanis vegyük észre: amikor azt állítja Varga, hogy a kormány hamisított kínai vakcinával házal, olt, akkor a kormányt életeket veszélyeztető cselekedettel vádolja meg. Ez már törvényi kategória.

És amikor Varju azt állítja, hogy Orbán Viktor halálhozó, akkor a miniszterelnököt egyszersmind tömeggyilkossággal vádolja meg. Ez a legsúlyosabb módon törvényi kategória.

Döntsük végre el: a politika olyan terep, ahol minden mondat elfogadható, tolerálható, elviselhető, vagy talán mégsem?!

Szerintem nem. Éppen az a lényeg, hogy a politika nem lehet az erkölcsökön, s főleg a jogon túli terület, ahol minden megengedett. Nem, mert akkor az nem demokratikus politika, hanem valami más. Ha azt látja Gyurcsány, Varga, Varju és a többi, hogy bármit mondhat következmények nélkül, akkor meg is fogják tenni.

Éppen az a lényeg, hogy a politika ne legyen egy privilegizált, ha tetszik elit szféra, ami felette áll jognak és erkölcsnek egyaránt.

Pláne az ne történhessen meg, hogy ilyen – jelzőt nem mondok, mert megbánnám – alakok a politikai életben gyalázatos mondatokat mondhassanak a kormányról.

Nem! Ritkán mondok ilyet, de Varga és Varju mondataira – a Kocsis Máté-i felszólítás mellett – jogi eszközökkel is reagálni kellene.

A demokrácia és a jó erkölcs védelmében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.