Fel kell ébrednie Nagy-Britanniának a nagyléptékű gázkitermeléshez fűződő álmából, miután a legfrissebb kutatások alapján az eddig véltnél sokkal kevesebb, ötven helyett mindössze öt évre lehet csak elegendő a palagáztartalék a szigeteken. A mennyiség annyira kicsi, hogy a hidraulikus repesztés (fracking) alkalmazásának szigetországbeli létjogosultságát is megkérdőjelezi – közölte a Nature Commmunications című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány eredményeit a távirati iroda a The Times nyomán.
A nem hagyományos geológiai formációkban a földgáz nem nagy buborékokban, hanem kisebbekben helyezkedik el, ezért a föld alatti repesztésekkel késztetik a gázt arra, hogy egy helyre rendeződjön, így kitermelhetővé váljon.
A korábbi adatokon alapuló 2013-as kutatások még azt jelezték, hogy az Anglia északi részén lévő Bowland palaformáció az Egyesült Királyság jelenlegi éves gázigényének ötvenszeresét rejti. A Nottinghami Egyetem és a brit földtani intézet által két helyszínről vett minták friss vizsgálatainak eredményei azonban arra utalnak, hogy ennek mindössze töredéke, 14 ezer milliárd köbméter, vagyis csak ötévi készlet rejlik a kőzetben. Az Egyesült Királyság éves gázfogyasztása hozzávetőleg 2,8 ezermilliárd köbméter.
A hidraulikus repesztéseket végző Cuadrilla nevű cég kifogásolta, hogy a kutatók annak ellenére nem vonták be a vizsgálatba, hogy a vállalat rendelkezik a legtöbb adattal a Bowland palaformációról.