Húzósabb a kiadási oldal
Kovács László felidézte: a 2008-as válság után a kereskedelmi vendéglátás forgalma 2015-re érte el a válság előtti szintjét.
– Az ágazati bértámogatási program jelentős segítség a munkahelyek megőrzéséhez, viszont
a folytatólagos fizetéskiegészítésre az újranyitás után is szükség lesz még, mivel kell némi idő, hogy újratöltődjenek az éttermek.
A bérkompenzáció az eddiginél is többeknek jelentene kapaszkodót, ha teljes adó- és járulékmentességgel járna – jegyezte meg.
Mint mondta, azt is érdemesnek tartják fontolóra venni, hogy a válságban súlyos veszteséget elszenvedő, de korábban nyereséges cégek a tavalyi adózott eredmény ötven százaléka erejéig úgynevezett nyereségkompenzációt kapjanak erre az előre nem tervezhető évre.

– Ahogy a kiszállított ételek áfájának csökkentése, ez újabb hatalmas gesztus lenne a bezárt időszak vendég híján is ketyegő költségeinek ellentételezésére. Ilyen például a bérleti díj, amelyekből
sok helyütt egy fillért sem engedtek a mai napig, mondván, hogy az ingatlanban nem történt állagromlás. Vagyis a bérbeadók nem vállaltak közös teherviselést a bevétel nélkül maradt bérlőkkel, ami tisztességtelen üzleti magatartás,
és főként Budapesten, a belvárosban jellemző, ahol havonta milliós bérleti díjakat is felszámolnak – részletezte a szakember.
Szerinte emiatt is várható, hogy tavaszra nagyobb kínálati piac alakul ki az időközben csődbe ment vagy szüneteltetett vállalkozások által bérelt és berendezett, eladásra vagy kiadásra kárhoztatott vendéglátóhelyekből.
Főpincérből lett biztonsági őr
Az ipartestület vezetője felvetette: az is gyarapítaná a nemzetgazdasági szinten eddig közel százezer munkahelyet megmentő bértámogatás igénylőinek körét, ha például osztrák mintára gyorsabb, egyszerűbb lenne az ügyintézéssel járó adminisztráció, az állami lehetőséget ugyanis sokan emiatt eleve elkerülik.
– Fontos az is, hogy
a kormány egyetlen perccel se késse le a szomszédos országok újranyitását, mert fennáll a veszélye, hogy elhalásszák a szakképzett munkavállalóinkat, akik közül több ezren hagyták el eddig is a pályát,
jelentős arányban végleg – jegyezte meg. A munkát váltók közül sokan a kiskereskedelembe vándoroltak át, vagy a személy- és áruszállítás, az ingatlanpiac területeire, de van, aki biztonsági őrnek állt, vagy programozást, informatikát tanul, többen pedig irodai feladatkörökben, adminisztrációs területeken helyezkedtek el.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!