Fontos a védelmi szabályok betartása az éttermekben
Az ágazati szereplők egyetértettek abban, hogy a vendéglátóhelyeknek és a vendégeknek is be kell tartania a kormány által hozott intézkedéseket.
Az ágazati szereplők egyetértettek abban, hogy a vendéglátóhelyeknek és a vendégeknek is be kell tartania a kormány által hozott intézkedéseket.

Február második hetében a szakmai szervezetek közös levélben szólították meg a kormányfőt, hogy további piacösztönző intézkedéseket kezdeményezzenek.

Tavaszra minden esély megvan rá, hogy legalább a teraszokon, illetve a védőtávolságok betartásával jól üzemeltethető étkezőhelyeken újjáéledhet a közösségi élet.

Kétségbeesett vendéglátó vállalkozók azt tervezik, hogy februártól újranyitják üzleteiket.

A járulékkedvezmény segít menteni a munkahelyeket az elkövetkező időszakban, a vállalkozások most némiképp szabadulhatnak a prés alól – hangsúlyozta a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.
Meglepte a piacot az enyhébb korlátozás, mert már arra is felkészültek, hogy teljesen leállhatnak a zárt légterű nyilvános helyek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A háborúellenes gyűlés előtt is szóba került a baloldali megszorítócsomag.

Nem látszik a rendszerváltó hangulat.

A kormányfő kifejtette, hogy pontosan mi is az a farkasalvás.

Az oxigénhiány a balatonaligai kikötőben alakult ki.

Tucker Carlson Rupert Lowe brit parlamenti képviselővel beszélgetett az orosz–ukrán háború valódi haszonélvezőiről.

A volt amerikai elnök életműdíjat kapott az LMBTQ-közösségért végzett munkájáért. Köszönőbeszéde furcsán sikerült.

A kulturális és innovációs miniszter lapunknak beszámolt arról, hogy XIV. Leó pápával most találkozhatott először az audiencián, akinek megköszönte, hogy a jubileumi évben a magyarok ilyen sok értékes eseménnyel társulhattak a szentévi programsorozathoz.

There is enormous pressure bearing down on our country.

Rövid időn belül két nagyon súlyos vereséget szenvedett az együttes, ezt már a drukkerek sem hagyták szó nélkül.

Hárman voltak versenyben, de a végén csak egy ünnepelhetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.