– Eredményes az Egészségipari támogatási program, Magyarország önellátóvá vált az orvosi maszkok gyártásában, a kórházi gumikesztyűk előállításában, most pedig a vírus elleni védekezéshez szükséges gyógyszerek terén sikerült hazánk kiszolgáltatottságát csökkenteni – jelentette ki Varga Mihály a Meditop Gyógyszeripari Kft. egészségipari fejlesztésének átadásán Pilisborosjenőn. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a program folytatódik, a kormány azon dolgozik, hogy újabb egészségipari beruházások induljanak el magyar cégekkel.
A tárcavezető közölte: a vállalat több mint 1,6 milliárd forintért fejlesztette pilisborosjenői üzemét másfél milliárd forintos kormányzati támogatással. A beruházásnak köszönhetően kétszázharminc munkahely megőrzése vált biztossá, és tíz új jött létre. A miniszter fontosnak nevezte, hogy a cég olyan berendezéseket vásárolt, amelyek a koronavírusos betegek gyógyításához használt készítmények gyártásához és fejlesztéséhez szükségesek.
– Kiemelt helyen szerepel a favipiravir tabletta előállítása, amelyet a hazai ellátásban is alkalmazhatnak. A vállalat az elmúlt három hónapban ötmillió tablettát gyártott le – tájékoztatott Varga Mihály.
A miniszter elmondta: a Meditop fejlesztése része az Egészségipari támogatási programnak, amelynek keretében eddig közel ötven vállalkozás hetvenmilliárd forintnyi beruházásáról született megállapodás. Jelezte: a járvány harmadik hullámában továbbra is hangsúlyosak lesznek az egészségipari beruházások. Ezek a fejlesztések ugyanis erősítik hazánk önellátását, hozzájárulnak a munkahelyek megőrzéséhez, újak teremtéséhez, és segítik a gazdaság sikeres újraindítását.