Női üzleti klub alakult májusban Debrecenben, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai támogatásával. Elindítója és vezetője Porkoláb Gyöngyi, aki azon túl, hogy négygyermekes édesanya, hihetetlen közéleti aktivitást tanúsít. Hogy csak néhányat említsünk: a helyi palliatív-hospice ellátás elindítása, műsorai vannak a helyi rádióban, naptárkönyveket szerkeszt. Lapunk a kezdetekről kérdezte az alapítót.
Porkoláb Gyöngyi elmondta: sokáig dédelgette a női üzleti klub gondolatát. Debrecen soha nem látott gazdasági fejlődése során merült fel az ötlet: közös platformra lenne szükség, üzleti klubot kellene szervezni a városba érkező cégek női vezetői részére. De miért hagynánk ki ebből a városban már régebben tevékenykedő női vezetőket, vállalkozókat? Budapesten van hasonló kezdeményezés, miért ne lehetne Debrecenben is? A piaci szereplők szintén megfogalmazták ezt az igényt. Így alakultak meg Magyarország legdinamikusabban fejlődő gazdasági régiójának székhelyén. Kezdetben felmerült, hogy miként lehet egymás mellé ültetni nagyvállalati vezetőket a kis-, illetve középvállalkozókkal, erre az üzleti klub programstruktúrája választ is adott.
Küldetésük, hogy megfordítsák azt a tendenciát, amely szerint sok helyi hölgy vezető Budapestre járt, hogy hasonló klub tevékenységében vehessen részt, inspirációt, ötletet nyerni, esetleg tippeket kapni, hogyan tudna továbblépni, ha a vállalkozásában elakadást lát. Olyan platformot hoztak létre, ahová a fővárosból is jönnek ötletadók. – A Womanext Üzleti Klub olyan vállalkozói klub, ahol számítunk a férfiakra is, a szakmai kerekasztal-beszélgetésben sok hasznos impulzus, információ mentén hasznos párbeszéd alakulhat ki – jelentette ki Porkoláb Gyöngyi.
Az üzleti klub idáig már több összejövetelt szervezett. Erről elmondta, hogy ki kellett alakítani a Womanext Üzleti Klub ritmusát, például azt, hogy milyen időpontokra szervezzék a rendezvényeket. Vállalkozása válogatja, mikor, melyik napszakban ér rá egy-egy vezető.
– Úgy gondoljuk, hogy a részvétel egy vállalkozó munkájának szerves része, tehát napközbeni idősávban szervezzük. A havi rendezvényeken egy fő téma mentén mentorálás zajlik, témák szerint egy-két tucatnyi vezető kap itt ötleteket. A negyedéves Womanext Akadémia-rendezvényeken – folytatja az ismertetést Porkoláb Gyöngyi – mindig egy aktuális témát járunk körbe szakemberek segítségével.