A jövő elkezdődött: termelés vertikális farmokon

– Az a célunk, hogy Magyarország is helyet kapjon az öt legjobb agrárkutató ország között – mondta György László, az ITM államtitkára. Ehhez járul hozzá a Tungsram vertikális farmja is.

Magyar Nemzet
2021. 05. 06. 15:36
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az a célunk, hogy Magyarország ismét a világ ötödik legjobb agrárkutató országa közé kerüljön. A cél elérésében mérföldkőhöz érkeztünk a Tungsram Group vertikális farmjának átadásával” – írta György László közösségi oldalán. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a bejegyzésében azt is leírta, hogy mindez miért fontos. Ismertette, hogy részt vehetünk a világ egyik legégetőbb kihívásának megoldásában. „2050-re 9,8 milliárdan fogunk élni a bolygón, az emberek több mint kétharmada ráadásul városi környezetben. A Föld népességének élelmiszerigénye hetven százalékkal lesz több a mainál. Világosan látszik, hogy ez a technológia mai szintjén, szántóföldi termesztéssel nem oldható meg, mert feléljük a bolygónk tartalékait. A vertikális farm segítségével – bár sci-finek tűnhet – arról van szó, hogy a legjobb évjáratok éghajlati viszonyait tudjuk reprodukálni. Megkóstoltam, és a vertikális farmon készült szamóca valóban ízletes, a wasabi pedig mar, mint a mustár” – írta az államtitkár.

György László jelezte: a vertikális farmokkal a termesztés vízigénye 95-98 százalékkal kisebb, mint a szántóföldi termesztés esetén. Egy kilogramm salátához 250 liter helyett 1,2 liter vízre van szükség.

„Hogy ez mennyire forradalmi, azt úgy érthetjük meg, ha tudjuk, hogy a bolygónkon a vízfelhasználás hetven százaléka jelenleg a mezőgazdasághoz kötődik. A vertikális farmokon nem használnak növényvédő szereket sem, vagyis a környezetet ezzel sem terheljük. Ráadásul a vertikális farmok közel telepíthetők azokhoz a városokhoz, amelyek környezetében kevés a termőföld. Ezáltal nemcsak a termőföld igénybevétele csökkenthető, hanem az élelmiszer szállításával kapcsolatos légszennyezés, károsanyag-kibocsátás is” – olvasható a bejegyzésben.

György László közölte azt is, hogy a Tungsram vertikális farmja – a légkondicionáló berendezés kivételével – száz százalékban magyar fejlesztés, amellyel a cég egy 2200 milliárd dolláros piacra tud belépni, amely piac az előttünk álló húsz évben ezermilliárd dollárral bővül. „A piac növekedése közel hatszorosa annak, amit mi magyarok egy év alatt megtermelünk. Vagyis a fejlesztés óriási kitörési lehetőség nemcsak a Tungsram, hanem hazánk számára is. Az 575 millió forintos fejlesztést azért támogattuk 250 millió forinttal, mert hiszünk abban, hogy így lesz a jövő magyar, high-tech és zöld!” – tette hozzá.

Egyedülálló létesítmény Közép-Európában

A vertikális farm termőterülete 150 négyzetméter, amelyen hidropóniás rendszerben mikrozöldségek és kisebb salátanövények teremnek kizárólag LED-es, mesterséges megvilágítással, napszaktól vagy időjárástól függetlenül. A farm kereskedelmi méretű, ám célja a kutatás-fejlesztés, ezért is egyedülálló a létesítmény Közép-Európában – olvasható a Tungsram közleményében, melyet a távirati iroda ismertetett. A fejlesztés része annak a pályázatnak, amellyel a cég a 2020. évi Magyar Innovációs nagydíj pályázaton elnyerte az informatikai innovációs díjat. A Tungsram 2018-ban magyarországi központú, innovatív, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa ágazatának felvásárlásával. A 3700 alkalmazottat foglalkoztató vállalat termékeinek 93 százalékát exportálja, száz nemzetközi piacon van jelen értékesítési hálózatával.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.