A tavalyi negyedik negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a GDP

A tavalyi negyedik negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához mérve, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 4,9 százalékos volt a növekedés – jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mindkét szám 0,1 százalékponttal nagyobb a február 14-én közölt első becslésnél.

Forrás: MTI2019. 03. 01. 10:12
A biztosítási szektor előtt 2018-ban jelentős szabályozói feladatok állnak
A biztosítási szektor idén jól teljesített Fotó: 123RF
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előző negyedévhez mérve 1,0 százalékos volt a GDP növekedése a tavalyi utolsó három hónapban. Ezzel tizenegyedik negyedéve töretlen volt a gazdasági növekedés Magyarországon.

A múlt év egészét tekintve 4,9 százalékosra gyorsult a gazdasági növekedés üteme Magyarországon az előző évi 4,1 százalékosról. A naptárhatással és más egyedi rendkívüli tényezőktől megszűrt adat szerint 5,0 százalékos volt a növekedés az előző évi 4,4 százalékot követően.

Az első becslés szerint a GDP értéke folyó áron 42 073 milliárd forint volt 2018-ban, ami 9,7 százalékos nominális növekedésnek felel meg.

A tavalyi negyedik negyedévben a mezőgazdaság hozzáadott értéke 8,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amikor viszont 10,2 százalékkal csökkent. A feldolgozóipar teljesítménye 4,3 százalékkal nőtt, az építőipar hozzáadott értéke 20,4 százalékkal emelkedett, amivel alig lassult az egy évvel korábbi 21,1 százalékos növekedéséhez képest.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 3,9 százalékkal nőtt az előző év negyedik negyedévéhez viszonyítva, amikor 5,0 százalékos emelkedést regisztrált a statisztika. A legnagyobb bővülést a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás érte el 7,9 százalékkal. Az információ, kommunikáció területén hozzáadott érték 7,3 százalékkal emelkedett. A szállítás, raktározás teljesítménye 3,7 százalékkal nőtt. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes hozzáadott értéke 0,3 százalékkal csökkent, az előző év negyedik negyedévéhez mérve, amikor 3,2 százalékos volt a visszaesés.

A bruttó hazai termék 2018. negyedik negyedévi, 5,1 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 2,3, az építőipar 0,9, az ipar 0,8 százalékponttal járult hozzá. A szolgáltatásokon belül a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 0,9 százalékpontnyi hozzájárulása volt a legjelentősebb.

A háztartások tényleges fogyasztása 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 5,0 százalékkal nőtt. A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,0 százalékkal bővült, a közösségi fogyasztásé lényegesen, 7,0 százalékkal csökkent, amivel együtt a végső fogyasztás 2,6 százalékos növekedése két éve, 2016 negyedik negyede óta a legalacsonyabb lett.

A beruházások a negyedik negyedévben 17,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A készletváltozással kiegészítve a bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 20,7 százalékkal nőtt.

A GDP belföldi felhasználása a tavalyi negyedik negyedévben összességében 7,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi 5,8 százalékos növekedés után.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron az egy évvel korábbinál alacsonyabb, 393,6 milliárd forint aktívum keletkezett, ami 276,3 milliárd forinttal, 41,2 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. Az áruforgalomban 167 milliárd forint deficit alakult ki, az egy évvel korábbi 73,8 milliárd forint aktívummal szemben, de a szolgáltatások 560,5 milliárd forintos többlete is 35,5 milliárddal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az összes export volumene 5,6, az importé 8,2 százalékkal emelkedett. Az áruforgalomban a kivitel 6,6, a behozatal 8,8 százalékkal nőtt. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 2,0, importja 5,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

A bruttó hazai termék a tavalyi negyedévi 5,1 százalékos bővüléséhez a végső fogyasztás 1,8, a bruttó felhalmozás 5,0 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 1,7 százalékponttal lassította a gazdasági teljesítmény bővülését.

A tavalyi egész évben a termelési oldalon a feldolgozóipar hozzáadott értéke 3,5 százalékkal nőtt az előző évi 4,1 százalék után. Az építőipar teljesítményének 22,9 százalékos növekedése felülmúlta az egy évvel korábbi 17,0 százalékot. A mezőgazdaságban 5,3 százalékkal nőtt a termelés, az előző évi 8,1 százalékos visszaesést követően. A szolgáltatásokban 4,4, százalékkal nőtt a hozzáadott érték. A kereskedelem, gépjárműjavítás, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás terén az éves növekedés a negyedik negyedévivel egyező 7,9 százalékos volt. A szállítás, raktározás ágazatban 4,6 százalékosra gyorsult az előző évi 3,4 százalékról.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,6 százalékkal nőtt, a közösségi fogyasztás 2,1 százalékkal csökkent, ezek együttes eredményeként a végső fogyasztás 3,7 százalékkal emelkedett. A bruttó felhalmozás 17,2, ezen belül a bruttó állóeszköz-felhalmozás is 16,5 százalékkal emelkedett. Az export 4,7, az import 7,1 százalékkal bővült.

A bruttó hazai termék 2018-as 4,9 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 2,4, az építőipar 0,8, a feldolgozóipar 0,7 százalékponttal járult hozzá. A felhasználási oldalon a GDP tavalyi növekedéséhez a végső fogyasztás 2,6, a bruttó felhalmozás 3,9 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 1,5 százalékponttal lassította a gazdasági növekedést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.