Mintegy 7,5 ezer önkormányzati köztisztviselő vehetett részt a március 14-re szervezett közszférás munkabeszüntetésen Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke szerint. A Központi Statisztikai Hivatal adatai azt mutatják, hogy mintegy 35 ezren dolgoznak köztisztviselői státuszban, tehát a munkabeszüntetésben részt vevők a teljes állomány negyedét sem érték el. Az MKKSZ szerint a Belügyminisztériummal folytatott korábbi sztrájktárgyalások nem vezettek eredményre.

Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal csökkent az élelmiszerek ára
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.