– Az Európai Néppárt bejelentette, hogy Magyarországon kormányváltást akar, és olyan kormányt fognak hatalomra segíteni, amelyik a néppárt politikáját be fogja tartani. Ez azt jelenti, hogy fel kell venni Ukrajnát, el kell fogadni a migrációt, és a genderügyben is el kell fogadni az európai főáram álláspontját – tette hozzá.
Küzdelem az ellenzéki vezető szerepért
Gyurcsány Ferenc távozásával kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: a DK élet-halál harcot vív a Tiszával, a küzdelem az ellenzéki vezető szerepét zajlik. Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válása kapcsán pedig együttérzését fejezte ki.
A békéhez erő kell
A Tisza Párt csütörtökön nyilvánosságra hozott hangfelvételéről (amelyben a honvédelmi miniszter beszél) szólva azt mondta: abban a kormány hivatalos álláspontja hallható. Hozzátette: a Magyar Honvédség arra való, hogy támadás esetén megvédje a hazát. A kormánynak harcosok kellenek, a békéhez pedig erő kell. Ők ezt vállalják, ezt nem kell leleplezni.
Ami őt zavarja, az a volt vezérkari főnök szerepvállalása egy ilyen kutyakomédiában. Amikor elbocsátotta a vezérkari főnököt, nem adott indokot. Ennek oka, hogy a hadsereget távol kell tartani a politikai vitáktól. Ezért nem kommentálta hosszabban. Most azonban olyan adatok is nyilvánosságra kerültek, amelyek megvilágítják ennek valódi okát. Nem érezte biztonságba a magyar hadsereget, mert úgy érezte, hogy a vezérkari főnök inkább ukránpárti, mint magyarpárti. Úgy fogta fel a magyar érdeket, hogy azt az ukránpártisággal lehet szolgálni, ezt azonban az ország vezetéséért felelős politikai vezetés dönti el.
Ruszin-Szendi Romulusznak el kellett volna tűnnie
Az ő politikai döntésük megfelelő elemzésekre építve az volt, hogy Ukrajna támogatása ebben a háborúban és a csatlakozási folyamatokban ellentétesek Magyarország érdekeivel.
Azt hittem, hogy majd elbujdosik szégyenében. Amikor kiderül, hogy egy tábornok a Honvédkórházban szivatja le a zsírját, akkor eltűnik. Ehhez képest beáll a politikai élet közepébe, és megtámadja a magyar politikai vezetést
– mondta.
Ambiciózus vállalások a jövő évi költségvetésben
Orbán Viktor a 2026-os költségvetésről elmondta, hogy ambiciózusak a vállalásaik. Mint mondta, egészen mások a lehetőségek, ha Brüsszel Ukrajnába küldi a magyarok pénzét.
Ez a költségvetés abból indul ki, hogy 2026-ban is nemzeti kormánya lesz Magyarországnak, amelyik nem küld pénzt Ukrajnába
– tette hozzá. Leszögezte, hogy nem megy a magyarok pénze Ukrajnába, hanem azokat itthon fogják felhasználni.
Jelezte, hogy 4800 milliárd forintot költenek családtámogatásokra, nyolcszázmilliárdot a rezsicsökkentésre, a nyugdíjakra 7700 milliárd forintot. Emellett kifizetik a hathavi fegyverpénzt, folytatják a tanárbéremelést, és az egészségügyre is többek költenek.
– Optimista, háborúellenes és ambiciózus célokat tűz ki a költségvetés – mondta a miniszterelnök.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!