Az amerikai jegybank kamatot csökkenthet a héten

Szakértők azzal számolnak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatot csökkent a héten, először 2008 óta.

Forrás: MTI2019. 07. 29. 8:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Reuters által megkérdezett 111 elemző döntő része, több mint 95 százaléka szerint a Fed a július 31-én záródó kétnapos ülésén 25 bázisponttal mérsékli az alapkamatot. Két elemző nagyobb, 50 bázispontos kamatvágásra számított, további kettő pedig úgy vélték, hogy a Fed szinten tartja az alapkamatot.

A felmérés arra nem tért ki, hogy milyen további kamatdöntést várnak a szakértők a Fed részéről. A határidős piacok egyelőre három kamatcsökkentést áraztak be 2019 végéig.

Jerome Powell, a Fed elnöke július közepén, féléves rendszeres kongresszusi meghallgatásán egyértelmű jelzést tett arra, hogy a szövetségi tartalékbankrendszer kamatcsökkentésre készül. Jerome Powell megfogalmazása szerint „a világkereskedelmi ellentétek eszkalálódása miatt kialakult bizonytalanság és a világgazdasági növekedés ütemével szemben felmerült aggodalmak kételyeket támasztanak az Egyesült Államok növekedési kilátásaival szemben is”.

A kamatalakító nyíltpiaci bizottság (FOMC) 2015 decembere előtt hét évig tartotta történelmi mélyponton, zéró közeli szinten az alapkamatot a gazdasági növekedés ösztönzése és az infláció felpörgetése céljából. A kamatemelési ciklus elindulása, 2015 decembere óta kilencszer emelt kamatot a Fed, minden alkalommal 25 bázisponttal. Tavaly négyszer emelt kamatot a Fed. Az irányadó kamatsáv jelenleg 2,25-2,50 százalék.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.