Egyházi épületek energetikai korszerűsítésére lehet pályázni októbertől

A keretösszeg 10 milliárd forint – jelentette be szerdai, tihanyi sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.

Forrás: MTI2019. 08. 14. 13:25
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schanda Tamás elmondta, hogy a közfeladat ellátásban részt vevő egyházi épületek újulhatnak meg, a megpályázható összeg 50 millió és 300 millió között van.

Hozzátette: a cél az épületek hőtechnikai adottságainak fejlesztése, valamint az intézmények fűtési, hűtési rendszerének korszerűsítése. A kérelmeket október 1-7 között lehet benyújtani.

A kormány a pályázat révén támogatja az egyházakat, hiszen a korszerűsítésnek köszönhetően csökken az intézmények fenntartási költsége. Ezen felül pedig környezetvédelmi, teremtésvédelmi szempontból is jelentős beruházások történnek majd – tette hozzá.

Schanda Tamás elmondta azt is, hogy a Széchenyi 2020 program keretében eddig 150 pályázatot hirdettek meg egyházak számára is, energetikai fejlesztésre 26 felhívást tettek közzé 600 milliárd forint értékben.

A pályázat akár 100 százalékos intenzitású is lehet, az első beadási szakaszt pedig továbbiak követhetik majd – fűzte hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.