Előadótermet neveztek el Demján Sándorról a Budapesti Gazdasági Egyetemen

Szellemi öröksége, munkássága tiszteletére előadótermet neveztek el a tavaly elhunyt Demján Sándor üzletemberről a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE).

Forrás: MTI2019. 10. 10. 19:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csütörtöki névadó ünnepségen együttműködési megállapodást írt alá a Demján Sándor Alapítvány és a BGE a Vállalkozásfejlesztési Kutatói Ösztöndíj létrehozásáról.

Az oktatóknak szóló ösztöndíjjal támogatják a hazai vállalkozásfejlesztés tudományos kutatását, oktatását, a kis és középvállalkozói (kkv) szféra fejlődését, az egyetemi hallgatók vállalkozási hajlandóságát, Demján Sándor vállalkozó életművének megjelenítését az oktatásban. A következő tanévtől huszonnégy hónapra havi 150 ezer forintot lehet pályázat útján elnyerni kutatásra.

Demján Sándor a Budapesti Gazdasági Egyetem jogelődje, a Felsőfokú Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola diákja volt.

Az ünnepségen Demján Lídia, Demján Sándor özvegye visszaemlékezett arra, hogy mindketten a BGE jogelődjénél tanultak, 1962-ben itt ismerkedtek meg. Férje mindig büszke volt családjára, munkájában pedig realista volt, és egyben álmodozó is, mindent megtett céljai megvalósításáért, munkatársaival csapatszellemben dolgozott – mondta.

Valastyán Pál, a Demján Sándor Alapítvány kuratóriumi elnöke azt hangsúlyozta, hogy alapértéknek tekintik az oktatást, a kutatást és a fiatal tehetségek támogatását.

Heidrich Balázs, a BGE rektora egyebek mellett arról beszélt, hogy az egyetemen kiemelt helyet foglalnak el a vállalkozásfejlesztési képzések. Létrehozták a Vállalkozás- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskolát, a vállalkozói kultúra terjedését és erősítését elősegítő BGE Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központot, amely tudásmegosztással és hiánypótló kutatói tevékenységgel járul hozzá a hazai kkv-k fejlesztéséhez.

Kozák Tamás, a BGE Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának Kereskedelmi Tanszék vezetője Demján Sándor kereskedelemfejlesztésben elért eredményeit méltatva úgy fogalmazott, nevéhez kapcsolódik az elmúlt félévszázad meghatározó kereskedelemfejlesztése, példaként említette az ÁFÉSZ-eket, a Skála Coopot, a Pólus Centert, a WestEnd City Centert.

Demján Sándor nagyvállalkozó 1943. május 14-én született Börvelyen, 2018 március 26-án 75. életévében hunyt el.

Szakmai karrierjét 1965-ben a Gárdonyi ÁFÉSZ-nél kezdte, munkássága során számos cég létrehozásánál közreműködött: 1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGranit Csoport megalapítása. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetekezti Szövetség elnöke volt. A kultúra támogatásaként 2003-ban létrehozta a Prima Primissima Díjat.

A Demján Sándor Alapítvány több ezer nehéz helyzetben lévő diák, egyetemista ösztöndíját finanszírozta.

Budapesti városfejlesztésében betöltött munkásságáért Demján Sándor 2003 óta Budapest Díszpolgára, a kutúráért, a rászorulók felkarolásának érdekében végzett munkája elismeréseként az Emberi Méltóság kitüntetésben részesült, 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.