Előkészítik a Nyugati tetőcseréjét

Megkezdi a Nyugati pályaudvar tetőrekonstrukciójának az előkészítését a MÁV. Első lépésként belső védőtetőt építenek a pénztárcsarnokban, hogy ha majd cserélik a fedést az Eiffel tervezte épületben, akkor is kiszolgálhassák az utasokat.

Magyar Nemzet
2019. 10. 15. 16:36
null
Az Eiffel-iroda tervezte épület alaposan megérett a felújításra Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtökön kezdik el az állványok építését, azonban már tegnap találkozhattak az utasok az előkészületek nyomaival. Az állványzathoz szükséges anyagok kiszállítása azonban még nem érinti az utasáramlási útvonalakat a csarnokban – közölte a vasúttársaság.

A november 4-ig tartó első ütemben a pénztárcsarnokban az első hat ablak működik, és csak a ceglédi folyosó (gyorsétterem felőli bejárat) és a vágánycsarnok felől lesz megközelíthető. Ezzel egy időben a szomszédos márványcsarnokban a peron felőli üvegfal üvegezését és festését is elkezdik.

November 5–8-ig a terem közepén zárnak le egy részt, ebben az időszakban a ceglédi folyosó, a vágánycsarnok és a külső vágányok (14–17. vágány) felől is lehetséges az átjárás. Abban az időszakban a 3–6-os pénztárfülkék előtti terület lesz lezárva. November 11–18-ig csak a külső vágányok és az Eiffel tér felőli bejáraton lehet a 5–9-es pénztárablakokat elérni.

Az Eiffel-iroda tervezte épület alaposan megérett a felújításra
Fotó: Bach Máté

Ezt követően még kiegészítő munkákat végeznek december közepéig. A védőtető elkészülte után a pénztárcsarnokba ismét a megszokott irányokból juthatnak be az utasok. Az állványépítés idején – és a MÁV-Start terve szerint, a jövőre kezdődő tetőfelújítás ideje alatt is – a pénztárak egy része folyamatosan és biztonságosan megközelíthető marad, a csarnok mindennap 6 órától 19.30-ig tart nyitva. Az állványozást munkanapokon a nyitvatartási időn kívül fogják végezni. A korlátozásokat és az utasok számára a közlekedési útvonalakat szalagokkal, kordonokkal és táblákkal is jelölik.

Mint a Magyar Nemzetben korábban beszámoltunk róla, a vasúttársaság közbeszerzést hirdetett a csarnok rekonstrukciójra. Ebből kiderül, hogy a Nyugati pályaudvar történelmi állomásépületének felújítása a kritikus állapotú tetőszerkezet javításával veszi kezdetét. A munkálatok idején fél évre lezárják a pályaudvar fém-üveg csarnokát, amely beázik, ezért a teljes héjazatot kicserélik és a szerkezetét is megerősítik.

A pályaudvar többi része üzemel a felújítás idején. A Keleti és a Nyugati pályaudvar felújításának előkészítésére a MÁV Zrt.-nek európai uniós forrásai vannak – mondta korábban Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.