Érkezik a tavalyi gazdasági eredményünk pontos adata

A napokban derül ki, mekkora volt a tavalyi egész éves magyar gazdasági növekedés. Az adat közel lehet az ötszázalékos szinthez, akár el is érheti azt, idén azonban ennél lassabb ütemre számíthatunk.

Fellegi Tamás Péter
2020. 02. 10. 14:33
null
MN_SABLON
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken közli a Központi Statisztikai Hivatal a bruttó hazai termék tavalyi negyedik negyedéves alakulását. Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) tavaly a harmadik negyedévben 5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, és jó esély van arra, hogy a negyedik negyedévi adat is eléri ezt a mértéket, miután semmi nem utal arra, hogy az előző év utolsó hónapjaiban lassulás következett volna be a gazdaság növekedésében.

A harmadik negyedéves növekedéshez a gazdaság szektorait tekintve a szolgáltatások 2,1 százalékkal, míg az ipar 1,5, az építőipar pedig egy százalékponttal járult hozzá. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye éves összevetésben 4,8 százalékkal nőtt. Ahhoz, hogy a teljes éves növekedési adat is elérje az 5 százalékot, a negyedik negyedévben ennél valamivel magasabb szintre lenne szükség, ami ugyancsak nem kizárható.

A legvalószínűbb forgatókönyv az elemzői becslések szerint a 4,8-5 százalékos sávon belüli adat, ezzel már az egymást követő harmadik évben emelkedik majd az Európán belül is igen magasnak tekinthető, 4 százalék fölötti mértékben a magyar gazdaság. Mindez úgy következett be, hogy míg 2017 egészében nagyjából 2,5, az év végén pedig 3 százalékos mértékben nőtt a német gazdaság, azóta erősen csökkent az ütem, tavaly már egy százalék alatti volt a mérték. Németország a magyar gazdaság szempontjából különösen jelentős, hisz a magyar export több mint negyede oda irányul, így kedvező eredmény, hogy a német növekedés erős visszaesése egyelőre nem fogta vissza a hazai gazdasági növekedést.

Az idei évben a legtöbben a 2019-esnél alacsonyabb növekedési ütemre számítanak, de az adat kedvező esetben közel lehet a 4 százalékhoz. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a múlt év végén 3,7 százalékra becsülte az idei várható növekedést, hozzátéve, hogy a fogyasztás nagyobb mértékű növekedése felfelé módosíthatja az adatot. A Magyar Nemzeti Bank 2020-ra ugyancsak 3,7 százalékra számít, a Pénzügyminisztérium a legoptimistább 4 százalékkal kalkulál, míg a gazdaságkutató intézetek adatai 3,2-3,9 százalék között szóródnak, az IMF pedig 3,5 százalékot becsül erre az évre a gazdasági növekedésben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.