Felére csökkentette a károkat a jégkármérséklő-rendszer

Felére csökkentette a mezőgazdasági jégkárok mértékét az országos jégkármérséklő-rendszer – közölte Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Forrás: MTI2019. 11. 07. 20:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez azt jelenti, hogy csak a mezőgazdaságban több tízmilliárd forint értékű termelést sikerült megmenteni az Európában egyedülállóan az egész országot lefedő rendszer kiépítésének köszönhetően – hangsúlyozta Győrffy Balázs.

Hozzátette: a hálózat hatékonyságára jellemző, hogy minden a védekezésre elköltött 1 forinttal, 30 forintnyi termelési értéket tudnak megóvni.

Mint elmondta, az Európai Unió támogatásával, mintegy 1,8 milliárd forint felhasználásával építették ki a rendszert, amelynek működtetése évente 1,5 milliárd forintba kerül. Ugyanakkor az üzemeltetés költségei a kárenyhítési alapot terhelik, így az semmilyen pluszforrást nem igényel a gazdáktól – fűzte hozzá.

A rendszer úgy működik, hogy a jégeső-képződésre utaló meteorológiai jelzésre ezüstjodidot párologtatnak a levegőbe, ami a légkörbe jutva mesterséges jég magvakat képez. Ezzel több, ám a természetes folyamatokhoz képest lényegesen kisebb méretű jégszemcse keletkezik. Ezek többsége, mire elérné a talajt el is olvad, ám a megmaradók is lényegesen kisebb károkat okoznak – ismertette az elnök.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.