Hízik az áruházak kasszája

December 20. és 23. között számítanak a legnagyobb vásárlói rohamra az áruházláncok, amelyek a távirat irodának nyilatkoztak. A várakozások szerint valamennyi meghatározó piaci szereplőnél garantált a nagyobb bevétel a tavalyi, szintén erős forgalomhoz képest, köszönhetően a lakossági fogyasztás egész évben megbízható növekedésének. Már most elkapkodják a népszerű szezonális termékeket és alapanyagokat, miközben a fogyasztói hangulat várhatóan majd a szenteste előtti napokban hág igazán a tetőfokára.

2019. 12. 16. 11:30
null
A műszaki termékek a legkeresettebbek a nagyáruházakban is, a növekedést már most negyvenszázalékosra becsülik Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már tart az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben, amelynek során az ­Auchan például ötszázalékos forgalomnövekedésre számít az előző évhez képest. Ez megfelel a tavalyi bővülésnek – közölte a vállalat az MTI megkeresésére. A francia láncnál decemberben a forgalom – mely az évi forgalom 15 százalékát teszi ki – általában csaknem hetven százalékkal, a vásárlások értéke pedig akár harminc százalékkal több, mint az év többi hónapjában.

A legtöbb termék a műszaki cikkekből fogy, a növekedés negyvenszázalékos, de a szezonális árucikkek is kapósak: a dekorációk forgalma húsz, a bejgli és a finompékáruké 15 százalékkal, a játékoké és a csokoládéé pedig csaknem tíz százalékkal nő ilyenkor az Auchanban. Jelezték: már elkezdődött az élelmiszerek forgalmának növekedése, de a legtöbben december 21-én és 22-én vesznek majd ételalapanyagokat, italokat.

A korábbi tapasztalatok alapján a Tesco áruházaiban a vásárlók számában és az átlagos költésekben is harminc százalék körüli növekedést várnak – jelezte a cég. Ahogy más láncoknál, úgy a hipermarketekben is a december ­24-ét megelőző hét napban a legkiemelkedőbb a vásárlók átlagos költése. Húsokból 25 százalékkal nőnek az eladások, az egész éves hús- és halforgalom mintegy 25-30 százalékát ilyenkor vásárolják meg a fogyasztók a Tesco üzleteiben. A bejglikből például több százezres eladott mennyiséggel számolnak.

A Tescónál népszerű az online kiszállítás is, amely a karácsonyi időszakban az átlagosnál 25-30 százalékkal több rendelést jelent. A tapasztalat az, hogy a vásárlók ugyanazokat a termékeket választják, mint az áruházakban, ám az átlagos webes kosárérték nagyságrendileg 4-5-szöröse az átlagos áruházi kosárértéknek – közölték.

A műszaki termékek a legkeresettebbek a nagyáruházakban is, a növekedést már most negyvenszázalékosra becsülik
Fotó: Bach Máté

A magyar üzletekben is sűrű a látogatottság, a CBA például öt-hat százalékkal nagyobb forgalomra számít decemberben az előző évhez mérten. Idén eleve magasabb volt az átlagos forgalom a láncnál, ahol az őszi hónapokhoz képest 20-25 százalékos többletet jegyeznek az ünnepi hónapban. Jelezték, hogy ezekben a napokban a bevételek fölfutásában a szezontermékek, a csokoládéfigurák, a szaloncukor, a különféle díszek, az egyéb kiegészítők bőséges kínálatának nagy szerepe van, emellett bővül a kereslet a sütés kellékei, a húsféleségek, az alkoholos italok iránt.

– Jól érzékelhető a különleges táplálkozási célú termékek eladásainak növekedése is, több tíz százalékkal több fogy a bio- és reformtermékekből, valamint a glutén- és laktózmentes élelmiszerekből – közölte a CBA.

A lakosság körében az elmúlt időszakban a leglátogatottabb helyet kivívó diszkontok közül az Aldi idén is két számjegyű bővüléssel számol decemberben a tavalyi erős év végéhez képest is, ilyenkor az éves eladások tizedét bonyolítják. Nem meglepő, hogy a legtöbb árucikk a klasszikus karácsonyi és szilveszteri termékek, a csokoládék, az édességek, a virslik és a pezsgők köréből kerül a kosarakba, de a diszkontnál is kiemelkedő a kereslet a sütési kellékek, az alkoholos italok és az ajándéktárgyak iránt. – Az adventi vasárnapokon kiemelkedő a látogatottság, de idén december 24-e keddre esik, így nem egyetlen, kiugróan erős forgalmat hozó nappal számolunk, hanem az utolsó adventi hétvégén és utána is kiemelkedő vevőszám várható. Ezt követően a szilvesztert közvetlenül megelőző napokon is az átlagosnál jóval magasabb értékesítés lehet – emelte ki az Aldi.

Akárcsak a versenytársak, a Lidl is összességében a tavalyi eredményt meghaladó forgalmat vár, amihez az idén újonnan nyitott nyolc boltjuk is hozzájárul. A láncnál a zöldség- és gyümölcseladásokban számítanak két számjegyű növekedésre, az aranyvasárnap előtti napokban pedig a friss termékekből, a húsból és a halból kerül majd a legtöbb a kosarakba.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.