Idén a kereslet dominál az almapiacon

Nemcsak Magyarországon, de a legnagyobb európai almatermesztő Lengyelországban is a tavalyinál jóval kevesebb terem a gyümölcsből.

Nagy Kristóf
2019. 07. 25. 7:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemcsak Magyarországon, de a legnagyobb európai almatermesztő Lengyelországban is a tavalyinál jóval kevesebb terem a gyümölcsből. Itthon a tavalyinál 25 százalékkal kevesebb, hozzávetőleg 450 ezer tonna almát szüretelhetnek a gazdák, míg a lengyeleknél akár negyven-ötven százalékkal is elmaradhat a termés a 2018-as rekordoktól, s két-, két és fél millió tonna körül alakulhat – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Ez pedig azt vetíti előre, hogy keresleti piac alakul ki, mivel iparági információk szerint a hazai feldolgozóknál sem maradtak extra készletek, így az árak – a tavalyi, botrányos év után – a termelőknek kedvezhetnek.

Hazánkban a szezon elejétől a tavalyinál jóval alacsonyabb termést várnak, ráadásul az ültetvények egy részét a tavaszi fagy sem kímélte. A hazai alma kétharmadát idén is az ipar használja fel, míg egyharmada étkezési célra megy. Az öntözött, magas technológiával művelt ültetvényeken magas hozamok várhatók, míg a kevésbé modern kertészetekben a jégverés is okozott károkat.

Az almapiaci szereplők szorosabb együttműködése, piaci pozíciójuk erősítése érdekében közös munkacsoportot hozott létre a NAK, a Magosz, a FruitVeB, valamint az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (ÉKASZ) együttműködésével. A munkacsoport Bori Vilmost, a NAK Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének alelnökét választotta elnökének.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.