Így segíti a kormány azokat a vállalatokat, amelyek már nem kkv-k

A nagyvállalati beruházási támogatás a kormány egyik legeredményesebb befektetésösztönző eszköze – jelentette ki a pénzügyminiszter a Masterplast Gyártó és Kereskedelmi Kft. részére nyújtott támogatást igazoló szerződés pénteki aláírási ünnepségén a Fejér megyei Sárszentmihályon.

Forrás: MTI2020. 06. 05. 13:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Mihály hangsúlyozta: a támogatási programra szükség volt, hogy segíteni tudják azokat a vállalatokat, amelyek már nem kkv-k, így nem jár nekik uniós forrás, de hazai forrásokkal fejleszteni tudnak. Jelezte, hogy a nagyvállalati beruházási támogatás keretében 141 támogatási szerződést kötöttek és 86 projekt megvalósulását segítették, vagyis nincs olyan megye az országban, ahol ötnél kevesebb támogatási szerződést kötöttek volna.

Rámutatott, hogy 2015 óta közel 109 milliárd forintos támogatással mintegy 300 milliárd forintnyi beruházás valósult meg és 2600 új munkahely jött létre. Hozzátette: a koronavírus-járvány miatt a program idei keretét negyvenmilliárdra emelték, s folytatni kívánják a következő évben is.

Varga Mihály kiemelte, hogy a vírusjárvány nehéz időszaka után itt az alkalom magasabb fordulatszámra visszakapcsolni. Megjegyezte, hogy a válság előtt lendületes volt a magyar gazdaság növekedése, évek óta tartósan az uniós átlag feletti növekedéssel felzárkózó pályán volt, most beruházásokkal, fejlesztésekkel és a versenyképesség javításával kell a korábbi lendületet visszanyerni.

A miniszter a jövőt illetően elmondta: a magyar gazdaságnak ismét tartósan az ötszázalékos növekedési pályára kell állnia ahhoz, hogy felzárkózhasson Nyugat-Európához, s ezáltal a magyarok olyan életszínvonalon éljenek, mint a nyugati országokban élők többsége. Ennek érdekében több olyan program indult el, amely a gazdasági szereplők felzárkózását segíti: a nagyvállalati beruházási támogatás mellett a kormány lehetővé tette, hogy az uniós források felhasználása a kkv-k számára lazább legyen, ez egy újabb harmincmilliárdos program, amelynek sikeres első bírálatai a héten jelentek meg. A nagy magyar cégeknek és a külföldi tulajdonú vállalatoknak lehetőségük van 800 ezer euró összegig vissza nem térítendő beruházási támogatásokra pályázni, itt a 150 milliárdos keretből 350-400 milliárdnyi beruházás jön létre, ami jó alap lehet a következő másfél-két évben a lendületvételhez – tette hozzá.

A Masterplast-csoport legújabb beruházásáról a miniszter azt mondta, a cég az új gyártósorral munkahelyeket őriz meg, növeli a hatékonyságát, továbbá energiatakarékos termelést tud megvalósítani a jövőben.

Törő Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a kormány a beruházások támogatása mellett munkahelyek megőrzését is segíti a járványt követően: Fejérben bértámogatással eddig 11 ezer munkahelyet őriztek meg.

Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke ismertette: a cégcsoport nyolc országban rendelkezik saját leányvállalattal, tavalyi árbevétele pedig 107 millió euró (mintegy 37 milliárd forint) volt.

Úgy vélte, ezzel a beruházással és a hozzá kapcsolódó németországi cégvásárlásukkal jelentősen erősödött alapanyag előállításuk, valamint erősebbé válhat nyugat-európai piaci jelenlétük.

Megemlítette, hogy az állami támogatással nemcsak a magyar építőipar legnagyobb gyártóvállalata maradnak, hanem szintet is léphetnek.

Ács Balázs, a Masterplast alelnöke arról beszélt, hogy az új gyártósoron fő termékük, a tetőfólia gyártására készültek, de a koronavírus-járvány miatt stratégiai fontosságúvá vált védőruha és maszk alapanyagokat is tudnak rajta gyártani. Úgy vélte, amennyiben a jövőben fel tudják futtatni az egészségügyi alapanyag-termelést, akkor az építőipar mellett egy másik fontos területen is megvethetik lábukat.

A sajtóanyag szerint a Masterplast-csoport mintegy 1,25 millió eurós (közel 440 millió forintos) diffúziós tetőfólia gyártásfejlesztési projektjéhez a kormány 440 ezer euró (több mint 150 millió forint) támogatást adott. A társaság a 2019 végén indult gyártásfejlesztési beruházásával évente harmincmillió négyzetméter minőségi diffúziós tetőfólia előállítását célozta meg. A projekt teljes költségvetése közel kétmillió euró volt, amelyben gyártó- és laboreszközök beszerzése, valamint infrastruktúra-fejlesztés is helyet kapott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.