Jól vizsgázott a válságban a hazai családtámogatási rendszer

Az európai emberek közel harmadának csökkentek a bevételei a járvány hatására, derül ki az Intrum nemzetközi felméréséből. A legtöbb európai országban a fiatalokat és a kisgyermekes szülőket érinti leginkább a recesszió, Magyarországon azonban a többi csoporthoz képest nem romlott jelentősebben a szülők helyzete.

Magyar Nemzet
2020. 12. 07. 11:30
null
Az a cél, hogy lehetőleg örömteli feladat legyen az otthonteremtés, ehhez egyszerűsítésekre készül a kormány Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Másodjára vizsgálta az idén a koronavírus-járvány és a recesszió hatásait az európai fogyasztók pénzügyeire az Intrum. Az ősszel elkészült Európai Fogyasztói Fizetési Jelentés (ECPR) alapján az európai országok nagy részében javult a lakosság pénzügyi helyzete az első hullám óta, de még mindig nagyon sokan érzik a válság hatásait. A legutóbbi, tavasszal elvégzett felmérésen még az európai válaszadók 54 százaléka jelezte azt, hogy csökkent a jövedelme a tavalyihoz képest, azonban a friss felmérésben már valamivel kevesebb ember, a válaszadók 35 százaléka számolt be jövedelemcsökkenésről.

Magyarországon tavasszal az emberek hatvan százalékának csökkentek a bevételei. A mostani felmérésen 41 százalék válaszolt úgy, hogy kevesebbet keres, mint egy évvel ezelőtt.

A friss felmérés megerősíttette, hogy a fiatalokat erősebben érintette a recesszió, mint az idősebbeket: a 18 és 21 év közöttiek hatvan százaléka, a 22 és 37 év közöttiek fele számolt be jövedelme csökkenéséről. Az 55 és 64 év közöttiek körében ez az arány már csak 37, a 65 év felettieknél pedig 17 százalék Magyarországon – olvasható a jelentésben.

Az arányok korcsoportonként hasonlóak az unió más országaiban is, számottevő különbség figyelhető meg azonban Magyarország és a többi állam között a szülők pénzügyi helyzetét tekintve. A kisgyermekes szülőket általában másoknál erősebben érintette a recesszió, az átlaghoz képest jobban aggódnak anyagi helyzetük miatt. Magyarországon azonban a szülők és a többi megkérdezett azonos arányban válaszolta azt, hogy a válság óta a korábbiaknál jobban aggódnak az anyagi helyzetükért.

– A magyar szociális támogatási rendszer kiemelten támogatja a kisgyermekes szülőket, ennek köszönhetően a magyar szülők relatív helyzete jobb a többi európai országgal összevetve – mondta Deszpot Károly, az Intrum Magyarország értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója.

– A válság idején folytatódott a szülőknek járó támogatások kifizetése, tavasszal egyszerűsödtek a babaváró támogatás és a csok feltételei, ezek a támogatások a felmérésünk alapján elegendőek voltak arra, hogy levegyék a plusz terheket a szülők válláról. A piaci folyamatok, elsősorban a munkanélküliség azonban őket is érinti, ezek különösen a legfiatalabb szülőknek okoznak gondokat – magyarázta a szakértő.

A közlemény arra is felhívta a figyelmet, hogy a jövedelemcsökkenés ellenére a számlafizetési képességet nem érintette jelentősen a válság. Bár az infláció és az otthoni munka miatt növekednek a számlák, a legtöbb háztartásnak nem okoz nagyobb gondot a számlafizetés, mint tavaly: Magyarországon 57 százalék nyilatkozott úgy, hogy a számlái gyorsabban növekednek, mint a jövedelmei, csak egy százalékponttal többen, mint tavaly ősszel.

Nem csökkent jelentősen a magyar válaszadók megtakarítási képessége sem. Bár kevesebben vannak azok, akik a jövedelmük jelentős hányadát (több mint húsz százalékát) képesek félretenni, összességében nőtt a megtakarítók aránya az elmúlt évben, 67-ről 70 százalékra.

A legtöbb európai országban egyébként hasonló a helyzet, csak Görögországban, Ausztriában és Olaszországban csökkent azok száma, akik minden hónapban megtakarítanak.

– A válságra a fogyasztók többsége magas fokú pénzügyi tudatossággal reagált. A többség, ahol tehette, csökkentette kiadásait, kerülte a kockázatos hitelfelvételt és próbálta növelni megtakarításait. Tavalyhoz képest sokkal több válaszoló nyitott arra, hogy fejlessze pénzügyi tudását, Magyarországon és a többi vizsgált országban is – mondta Deszpot Károly. Elmondása szerint a tudatosság valószínűleg meglátszik majd a karácsonyi kiadásokban is: idén a válaszadók közel fele mondta azt, hogy kevesebbet költ ajándékokra, mint a korábbi években.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.