A budapesti visszaesésben komoly szerepe van a már-már tűréshatárra emelkedő áraknak.
– Az öt éven át tartó nagyvárosi lakásárrobbanást követően irányváltás történt a használt lakásoknál. Ezt mutatja, hogy a múlt év elejéhez viszonyítva öt százalékkal nőtt a harmincmillió forintnál olcsóbb ingatlanok aránya a budapesti kínálatban. A folyamat részben azzal magyarázható, hogy a vásárlóerő megálljt parancsolt a drágulásnak – mondta erről Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Szerinte idén a koronavírus miatti óvatosság is az olcsóbb lakások piacát erősíti. Az elmúlt egy-két évben a vevők komolyabb összegű lakáshitel segítségével ellensúlyozták a drágulást, ma megfontoltabban állnak ehhez.
Az OTP Ingatlanpont a tavalyi értékesítéseket vizsgálva arra jutott, hogy a belső budapesti kerületekben erőteljesebb volt a forgalom visszaesése, mint a külső városrészekben. – Egyáltalán nem számítana meglepetésnek, ha 2020-ban a szűkebb belvárosban, és ezen belül is az V. kerületben mérnénk majd a legnagyobb mértékű forgalomcsökkenést – közölte Valkó Dávid, a közvetítőcég vezető elemzője. Szavait alátámasztja, hogy a DH szerint az V., a VI. és a VII. kerület alkotta belvárosban idén már jellemzően csaknem fél év kell egy meghirdetett lakás értékesítéséhez. Az érdeklődés is kevésbé élénk, jelenleg jóval kevesebben keresnek lakást ezekben a városrészekben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!