Nagy a különbség az áruházláncok bérköltsége között

Egyre nagyobb szakadék tátong a kereskedelemben a munkáltatók között a bérköltség tekintetében, egyes áruházláncok a törvényben rögzített 8 százalékos béremelést is alig tudják kigazdálkodni, mások viszont akár 13-15 százalékot is hajlandók megadni – mondta a Világgazdaságnak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

Forrás: MTI2019. 11. 13. 9:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerdai számban megjelent nyilatkozatban hozzátette: azok a cégek beszélnek alacsonyabb béremelésről, amelyek az első tíz hónapban a vártnál szerényebb értékesítési adatokkal szembesültek.

Budapesten jellemzően 215 és 270 ezer forint között szóródnak a kiskereskedelmi bérek, de jövőre az elnök szerint már 295 ezer forintos bérben kell gondolkodnia annak, „aki a dolgozók legjavából akar válogatni”. Garantáltan vonzó munkáltatónak számít az, aki a közel 300 ezer forintos bruttó bért is megadja a pénztárosoknak és az árufeltöltőknek.

Karsai Zoltán azt is elmondta: szakszervezetük célja az, hogy két áruházlánc kivételével december 10-ig egyezségre jussanak a munkáltatókkal, vagy legalább közeledjenek az álláspontok köztük.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.