Optimista a német szövetségi kormány

A közelmúltban a német gazdaság még a recesszió szélén állt. A veszély most úgy tűnik, hogy enyhült, legalábbis a szövetségi kormány ezt feltételezi.

Horváth Éva
2020. 01. 27. 9:11
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közelmúltban a német gazdaság még a recesszió szélén állt. A veszély most úgy tűnik, hogy enyhült, legalábbis a szövetségi kormány ezt feltételezi egy friss előrejelzésében. A Der Spiegel online kiadása azt írta, hogy a német szövetségi kormány a 2020-ra vonatkozó éves gazdasági jelentésében 1,1 százalékra emelte előrejelzését, szemben a tavaly őszi kereken egyszázalékos prognózissal.

A jelentés szerint az alkalmazottak száma 0,4 százalékkal növekszik ebben az esztendőben. A 45,4 millió dolgozó ember új rekord lenne, a munkanélküliségi ráta pedig öt százalékon alakulhat. A német szövetségi kormány szak­értői 2021-ben 1,3 százalékos gazdasági növekedésre számítanak, miközben az elmúlt évben az Európai Unió gazdasága mindössze 0,6 százalékkal gyarapodott.

Az éves gazdasági jelentés szerint a kilátások kedvező irányba mozdulását az idén támogatja a brexit alakulása, valamint az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi konfliktus enyhülése. Ezen túlmenően a kereslet továbbra is kedvezően alakulhat, ahogyan a növekvő kormányzati kiadások is lendületet tudnak adni a gazdasági bővülésnek.

Fotó: Reuters

A szóban forgó prognózis már csak azért is figyelemre méltó, mert jelenleg az EU nagy tagállamai közül Németország demográfiai helyzete a legrosszabb. A Commerzbank elemzői a minap kiadott jelentésükben külön felhívták a figyelmet, hogy a munkaképes korúak számának látványos csökkenése a következő időszakban már a gazdasági növekedésre is komoly hatással lehet.

Úgy vélik, hogy a német munkaképes korú népesség 2019-ben tetőzhetett, amikor 54 millió 15 és 64 év közötti élt az országban. A folyamat oka, hogy az 1960-as években született népes generáció most megy nyugdíjba, miközben a hetvenes évek óta a termékenységi ráta 1,4, ami jelentősen elmarad a népességszám fenntartásához szükséges 2,1-es értéktől. Ez azt jelenti, hogy a megszülető gyermekek száma nem kompenzálja a nyugdíjkorhatárt elérőkét.

A Németország éves gazdasági prognózisán dolgozó munkacsoportot Peter Altmaier szövetségi gazdasági miniszter vezeti. Az előterjesztés szerdán kerül a kabinet elé, ekkor várhatóan döntenek is róla.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.