Rekordévet zárt a Richter a járvány okozta nehézségek ellenére

Korábban sosem látott árbevérelről és nyereségről számolt be a Richter 2020-ra vonatkozóan, az árbevétel negyedéves szinten is rekordot döntött. Mindezt úgy, hogy a járvány és az azt követő válság több piacán hátrányt jelentett a cégnek, de ezt a húzótermék, a cariprazine jó amerikai teljesítménye és a költségcsökkentések bőven ellensúlyozták.

2021. 02. 26. 10:55
null
Nem rossz az eredmény a Richternél, csak a váarkozások voltak magasak Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Tavaly nehezített körülmények között sikerült rekorderedményt elérni – számolt be Orbán Gábor vezérigazgató a sajtótájékoztatón a Richter negyedik negyedéves és egyben tavalyi egész éves eredményéről.

567 milliárd forint lett az árbevétel, ami 11,6 százalékkal több, mint az előző évben, és 106 milliárd forint lett az adózott eredmény, ez 115 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest.

A húzótermék, a cariprazine hatóanyag árbevétele 58 százalékkal nőtt kilencvenmilliárd forintra, ennek megfelelően az árbevétel 24 százaléka származott az USA-ból a 2019-es 18 százalékkal szemben, így ez lett a cég elsődleges piaca, az ott Vraylar néven forgalmazott cariprazine terméknek köszönhetően.

Nőtt a kutatásra és a fejlesztésre fordított összeg, az árbevétel azonban arányában nem változott, vagyis a cég kitermelte a jövőbe való beruházás költségeit, miközben a marketingköltségeken komoly megtakarítást értek el, ez is hozzájárult, hogy az üzemi eredmény 115 milliárd forint lett. Ami a negyedévet illeti: százötvenmilliárd forint lett az árbevétel, ez az előző év azonos időszakához képest 8,4 százalékos növekedés, a harmadik negyedévet pedig 9,2 százalékkal haladja meg. A szám egyúttal rekord is, hiszen ilyen magas negyedéves árbevételt a Richter sosem ért még el.

Látványos árbevételről és profitnövekedésről számolt be a Richter gyógyszergyártó
Fotó: MTI

Az idei tervekről a vezérigazgató elmondta, hogy korábbi várakozásaikkal ellentétben még mindig jelen van a Covid, így ez bizonyos kedvezőtlen hatást jelenthet, egyes termékek iránt visszaeső keresletet hoz. Ezért a cég várakozásai visszafogottabbak, mindazonáltal euróban ötszázalékos árbevétel-növekedést várnak, elsősorban a Vraylarnak köszönhetően, ha a jelenlegi feltételek (például devizaárfolyamok) nem változnak jelentősen. Hozzá kell tenni, hogy a Richter rendszerint igen óvatos az előrejelzéseket illetően, ezért gyakran jobbak a számok a vártnál, amire idén is jó esély lehet.

A részvény árfolyama nem változott érdemben a jelentés után, ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy

az előző hónapokban komoly emelkedést produkált, és történelmi csúcsot ért el.

Fundamentálisan értékelve a részvény reálisan árazott, az európai gyógyszergyártókkal összehasonlítva pedig még viszonylag olcsónak tekinthető a tavalyi eredményeket figyelembe véve. Technikai alapon könnyen emelkedhet még a papír, miután ha egy befektetési eszköz hosszabb idő után új örökös árfolyamcsúcsot ér el, egy ideig könnyebb az út felfelé, hisz minden részvényes nyereségben van, senki nem néz szembe eladási kényszerrel. A befektetők vélhetően most azt fogják kiemelten figyelni, hogy az első negyedévben folytatódnak-e a tavalyi kedvező folyamatok.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.