Speciális Covid–19-labor is megkezdi működését Csepelen

Az orvosi diagnosztika legnagyobb európai magánszolgáltató vállalata újabb beruházást hozott Magyarországra.

Forrás: MTI2021. 01. 06. 14:40
null
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) a támogatói okirat átadása után a SYNLAB Hungary Kft. budapesti telephelyén Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI/Illyés Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A SYNLAB Hungary Kft. 140 millió forintos támogatást nyert el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. pályázatán; a 281 millió forint összértékű beruházásból a kapacitásbővítés mellett a koronavírus tesztelésével kapcsolatos fejlesztésekre is költenek – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a SYNLAB okiratátadási ünnepségén szerdán Budapesten. Hozzátette, hogy a cég 2021 első felében tervezi átadni új járványügyi laboratóriumi részlegét, mely akár napi ötezer PCR-teszt kiértékelésére is képes lehet.

A miniszter kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy az orvosi diagnosztika legnagyobb európai magánszolgáltató vállalata újabb beruházást hozott Magyarországra, azon belül Csepelre. A csepeli központ Közép-Európa legnagyobb magándiagnosztikai laborja, Európában talán a legmodernebb ilyen típusú létesítmény, ahol hatezer négyzetméteren évente 45-50 millió lelet értékelését végzik.

Közlése szerint a kormány támogatásával most újabb laboratóriumi eszközöket, berendezéseket szereznek be, valamint új vérvételi és értékelési kiválósági központot hoznak létre, és egy speciális Covid–19-labor is megkezdi működését. Az elemzési kapacitásokat növelő beruházás hozzájárul az egészségügyi védekezés sikeréhez, és a járvány terjedésének lassításához – hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte: verseny volt azért, hogy a 22 ezer embert foglalkoztató, brit tulajdonosi hátterű vállalatcsoport hova helyezze újabb kapacitását. A cég döntésében szerepe lehetett a már meglévő magyarországi tapasztalatoknak.

Megjegyezte, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA a SYNLAB-ot jelölte ki hivatalos tesztlaborként; minden, a magyar nemzeti válogatottal kapcsolatos tesztelés itt történt, ezért a tárcavezető köszönetet mondott a cégnek. Azt is kiemelte, a járvány időszakában az itt dolgozók munkájukkal hozzájárultak a járványgócok izolálásához, a járvány terjedésének lassításához. Emlékeztetett rá, hogy a járvány munkahelyeket veszélyeztet világszerte, ezért döntött a magyar kormány úgy, hogy a munkanélküliséggel szembeni harcot finanszírozza, és azoknak a cégeknek nyújt támogatást, amelyek a jelenlegi nehéz helyzetben is fejlesztenek. Az elmúlt hónapok döntéseivel 1338 vállalati beruházást támogattak, ezekkel 830 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések Magyarországon – sorolta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a támogatói okirat átadása után a SYNLAB Hungary Kft. budapesti telephelyén
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Lévai Richárd, a SYNLAB Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: a SYNLAB az országos veszélyhelyzet kihirdetésétől hatóságilag kijelölt járványügyi laborként működik a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) folyamatos partnerségben.

Tavaly márciusban napi ötszáz PCR-tesztet bírt el a labor, ma naponta 2500 teszt elvégzésére van kapacitásuk a tárca és a HIPA támogatásának is köszönhetően, a cél pedig a kapacitás megduplázása 2021 első felében.

A csepeli laborban 2020 április óta folyamatosak a fejlesztések, többek között három új, a vírusteszteléshez szükséges nagy teljesítményű automatát szereztek be, és egy speciális elszívórendszerrel felszerelt Covid-laboratóriumot is kialakítottak. A korszerűsítéseket 2021-ben is folytatják egy teljesen új járványügyi laboratóriumi rész kialakításával, további laboreszközök beszerzésével, valamint új vérvételi és konzultációs kiválósági központ kialakításával. A járványhelyzet és a 2020-as tavaszi teljes leálláskor a laboratóriumnak egyik pillanatról a másikra kellett átállnia a Covid tesztelésére, miközben a kórházak, valamint majdnem az összes vérvételi helyük is bezárt, és a labor egyéb területei munka nélkül maradtak.

– A nyolcvanszázalékos volumen-visszaesés ellenére is minden munkahelyet sikerült megtartanunk, ősszel pedig több mint ötven új kollégát vettünk fel – tette hozzá. Az ügyvezető kiemelte: mivel a SYNLAB Európa legnagyobb, és a világ harmadik legnagyobb humán egészségügyi laboratóriumi hálózatát működteti, szakemberei négy kontinens több mint negyven országából osztják meg egymással a tapasztalataikat. Közölte: a megvalósított fejlesztések, a megvásárolt berendezések és az automatizáció irányába tett egyéb lépések a magánlabor további, hosszú távú céljait is szolgálják: többek között olyan, a női egészség védelmét célzó vizsgálatokban, mint a méhnyakrák-szűrés és különböző, szexuális úton terjedő kórokozók kimutatása. A cégcsoport egyik európai HPV kiválósági központja Budapesten lesz – mondta.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a térség választókerületi elnöke úgy fogalmazott: Csepelen világszínvonalú labordiagnosztikai központ jött létre, Csepel egyik büszkeségpontja. A cég kilencszáz dolgozójából háromszázan Csepelen dolgoznak. Ez a kormány, az itt élő emberek és a cég összefogásának eredménye – mondta, hozzátéve: itt hozzák létre a SYNLAB HPV kiválósági központot is. Világhírű cég Magyarországon, a magyar kormány támogatásával, a csepeli emberek munkájával, magyar érdeket szolgál, és ez a lényeg – húzta alá.

A SYNLAB Hungary Kft. Európa legnagyobb laborszolgáltatójának, a nemzetközi SYNLAB csoport leányvállalataként van jelen Magyarországon, kilencszáz munkavállalójával az ország legnagyobb magánegészségügyi intézménye.

Jelenleg a 2019-ben átadott csepeli központi laboratóriumukban, Kelet-Közép-Európa legnagyobb humándiagnosztikai laboratóriumában hatezer négyzetméteren végeznek labordiagnosztikai szolgáltatásokat, több mint száz vérvételi helyük az egész országot lefedi.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.