Szeptemberben magára talált az új gépjárművek piaca

Szeptemberben a magyar járműpiac növekedés ért el, az új autóknál 18,6 százalékos, a furgonoknál pedig 43,9 százalékos volt az éves emelkedés. Ez jelentős változást jelent a korábbi hónapok negatív eredményeihez képest – derül ki a Magyar Lízingszövetség összefoglalójából. Ugyanakkor a járványhoz köthető bizonytalanság miatt még korai tartós emelkedésről beszélni.

2020. 10. 12. 11:32
null
A román fuvarozók Nyugat-Európába helyezhetik tevékenységüket, így a befizetett adótól is elesne Románia. Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vegyes adatokat produkált a teljes magyarországi járműpiac szeptemberben. Valamennyi fontos járműkategóriában nőttek az eladások: szeptemberben összesen 13 271 darab autó, kishaszon-gépjármű, teherautó, busz és motor kelt el, ami 21,5 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. Ugyanakkor az év első kilenc hónapjában ezekből a járművekből alig több mint 105 ezer darab talált gazdára, ez pedig 21,5 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest – áll a Magyar Lízingszövetség – a Datahouse adatait feldolgozó – összefoglalójában. Új autóból 11 449 fogyott szeptemberben, 18,6 százalékkal több, mint tavaly ugyanekkor. Tóth Zoltán, a Lízingszövetség főtitkára azt mondta, hogy a járványhatás miatt a szeptembert megelőző hónapokban csökkentek az eladások, legutóbb januárban volt csak növekedés. A szeptemberi autóeladási adatoknál azonban figyelembe kell venni, hogy a több mint 11 ezer darabos eladás az előző három hónap átlagához viszonyítva nem kiugró, idén júniusban, júliusban és augusztusban ugyanis szintén 11 ezer körüli eladások voltak átlagban. A szeptemberi növekedésben így az alacsony bázisadatok is szerepet játszanak. Akkor ugyanis kevesebb, mint tízezer új autó kelt el, szemben a tavaly nyári és őszi hónapokra jellemző 12-15 ezres értékesítésekkel.

Kamionok a Mercedes-Benz Hungária Kft. parkolójában. A nagyteherautókból 2300 találhat gazdára az idén
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Idén szeptemberben a kishaszon-gépjárművek, vagyis a furgonok piaca 43,9 százalékkal nőtt, 1822 darabos eladást jelentett. Ebben szerepet kaphatott a Magyar Nemzeti Bank kedvezményes hitelprogramja, amelynek keretében sok vállalkozás szerzett be magának kisteherautót. A jármű-finanszírozásban a lízing aránya továbbra is stabil, a személyautóknál negyven százalék körüli, a furgonoknál ennél valamivel magasabb, a teherautók esetében pedig hatvan–hetven százalék feletti.

A lízingszakember a járműpiaci trendekről elmondta, hogy a járványból adódó gazdasági bizonytalanság miatt még korai tartós fordulatról és a hosszabb távú emelkedés kezdetéről beszélni akár a járműpiacon, akár a hozzá szorosan köthető lízingfinanszírozási oldalon. Azért is, mert a kilenchavi adatok szerint az autópiacon 22 százalékos, a furgonoknál húszszázalékos az éves visszaesés, és az idén várhatóan nem lendülnek pluszba az eladások. A Magyar Lízingszövetség összefoglalója idézi a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének prognózisát, amely szerint – ha nem lesz a járvány miatt újabb sokk a magyar piacon –, akkor 2020-ban összesen 118 ezer új autót adhatnak el a kereskedők, szemben a tavalyi közel 158 ezer darabos értékesítéssel. A furgonokból 22 ezer, a nagyteherautókból pedig 2300 találhat gazdára az idén, ami szintén elmarad a tavalyi szinttől. A Magyar Lízingszövetség szerint a lízingpiac idén a 2019-es 740 milliárd forintos kihelyezés háromnegyedére, valamivel 500 milliárd feletti összegre van kilátás.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.