Szétterített problémák

Ha Aldous Huxley számítása a csend köréről igaz, vajon most, 2020-ban hol tartunk?

2020. 09. 16. 7:30
null
Életkép Budapest belvárosából. A dugók már nem csak a csúcsidőszakban jellemzők Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden kétséget kizáróan a közlekedés, illetve a forgalom exponenciális növekedése korunk egyik legnagyobb problémája. Ez teszi élhetetlenné nagyvárosainkat, az áthaladó forgalom révén pedig így válnak lakatlanná, lakhatatlanná falvak, kisvárosok főútjai. Ha a mai globalizált világra jellemzést szeretnénk adni, a legtalálóbb talán az lenne, ha azt mondanánk: minden és mindenki mozgásban van, mindenki siet valahová. Ez pedig olyan „mellékhatásokkal” jár, mint a zaj, a bűz, a stressz és a dugók. „Aldous Huxley kiszámolta, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni” – írja Hamvas Béla Az ágy című zseniális kis esszéjében. Feltehetjük a kérdést: ha a huxley-i számítás igaz, vajon most, 2020-ban hol tartunk?

Nos, szétfeszítené e jegyzet kereteit, hogy felsoroljuk, hányfajta és milyen megoldási kísérletek születtek a forgalom csillapítására. Azt viszont pontosan meg tudjuk mondani, ezek közül eddig mennyi vezetett eredményre – igen, jól sejtik, nulla. Mindenesetre egyfajta megoldási kísérletként robbantak be néhány éve a navigációs alkalmazások is. Egy ilyen applikáció lényege az, hogy használójának olyan menekülő­utat javasol a dugóból, amelyet amúgy csak a helyiek ismernek. Az egyik legelterjedtebb applikáció, a Waze például számtalanszor került már ütközőbe, akár budai kis utcákról, akár agglomerációs települések eldugottabb részei­ről van szó, nem mintha bármit változtatnának üzletpolitikájukon.

Legutóbb az I. kerület lapjában, a Várnegyedben közöltek érdekes levélváltást. Néhány helyi képviselő ugyanis a Wazéhez fordult, mivel olyan kis utcákat ér az ajánlott útvonal révén jelentős zaj- és forgalomterhelés, amelyek szűkek, csöndesek, s nem mellékesen a világörökség részét képezik. Bizonyos Szilágyi Tamástól, a Waze Magyarország-csoport nevében erre érkezett a következő válasz: „Ahogy egy város növekszik, a korábbi csendes kertes házas övezetek is a zsúfolt nagyváros részévé válhatnak, hiszen a települések beépítettsége és területe is növekszik.” Majd következik még egy érdekes megjegyzés. „Természetesen emberileg együttérzünk a lakókkal, viszont azt nekik is meg kell érteniük, hogy pártatlanul kell eljárnunk, nem lehetünk részrehajlók, más emberek ­kényelméért jogtalanul nem okozhatunk hátrányt mások számára, ez is egyfajta hátrányos megkülönböztetés lenne.”

Helyben vagyunk. Szilágyi úr lényegében cizelláltan arról értekezik, magasról tesznek rá, hogy problémát okoznak. De mindezt úgy írja, mintha valami hatóság lennének: „pártatlanul kell eljárniuk”, „nem lehetnek részrehajlók”, „hátrányos megkülönböztetés”. Írtunk már ezeken a hasábokon a megosztásos gazdaság árnyoldalairól, arról, hogy egy-egy „világmegváltó” ötletből hogyan lesz kíméletlen üzlet, adóparadicsom és törvények fölöttiség. A megosztásos gazdaság rákfenéje ugyanis éppen ez: adott szolgáltatásból kisajtolni a legtöbbet, s bármilyen szépen van is csomagolva az adott „ügy”, a lényeg végső soron a szolgáltató profitja. A koronavírus persze most több ilyen platformot megrázott – gondoljunk csak arra, hogy a nagyvárosokba irányuló nemzetközi turizmus kiesésével az Airbnb és társai szinte teljes forgalmukat elveszítik. Különösen akkor, ha a budapesti kerületek ezt az átmeneti időszakot kihasználva nem félnének a drasztikus korlátozástól – nem önmagában a tiltásért, hanem az ott lakók, a rájuk szavazók életminőségének javításáért. Mert hát mondjuk ki, a nagy többségnek, aki nincs benne a buliban, az Airbnb csak ront az életminőségén: éjszakai hangoskodás, összekoszolt, összehányt lépcsőházak, liftek és folyosók a kísérőjelenségek, hogy arról már ne is beszéljünk, hogy az átlagembernek elérhetetlen magasságba kúsztak fel a lakásárak a belvárosi részeken.

Mára a globális vállalatok „működési elvét” idézik ezek a szolgáltatások: a profitot bezsebelni, a károkat, a veszteséget társadalmi szinten szétteríteni. Pontosan ezt látjuk a Wazénél és társai­nál is. Teljesen hidegen hagyja őket, hogy békés, csöndes, kockaköves kis utcácskákat ajánlanak az áthaladóknak, olyanokat, amelyeket normál esetben csak a helyiek ismernének „egérútként”. Őket nem érdekli a tönkretett hely, a dugók helyetti újabb dugók generálása. Nem, mert nem megoldják a problémát, csak az ő felhaszná­lóik érdekében szétterítik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.