Tartanak a fiatalok az önálló vállalkozástól

Magyar Nemzet
2019. 11. 26. 12:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem változik a fiatalok hozzáállása a saját vállalkozás elindításához. Bár a saját, kiscéges létforma továbbra is népszerű Magyarországon, a fiataloknak vannak ötleteik és időt is szánnának az elképzeléseik megvalósítására, ám a bukástól való félelem és a kezdőtőke hiánya a legtöbbjüket még mindig eltántorítja attól, hogy az elgondolásaikat valóra váltsák és saját lábukra álljanak. Többek között erről esett szó a Fivosz Fiatal Vállalkozók Hete minapi kerekasztal-beszélgetésén, ahol az Amway globális vállalkozói jelentés legutóbbi eredményei is terítékre kerültek.

Az Amway kutatásából az derült ki, hogy a megkérdezettek negyede szerint a vállalkozáshoz szükséges technológiák itthon is elérhetők, de csak 14 százalékuk gondolja úgy, hogy az adórendszer érthető, és 13 százalékuk tartja támogatónak az oktatási szisztémát a vállalkozóvá váláshoz.

Még ennél is kevesebben vannak azok, akik szerint megfelelő a hazai gazdasági helyzet (10 százalék) és a jogszabályi környezet (9 százalék) a cégalapításhoz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.