Vegyesen teljesítettek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 172,29 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 40 484,75 ponton zárt hétfőn.

Forrás: MTI2019. 09. 09. 21:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy Európában vegyes hangulat volt, a német piac kis emelkedésben, a francia kis csökkenésben volt a BÉT zárása előtt. A tengerentúlon enyhe pozitívban nyitottak a tőzsdék.

A magyar értéktőzsde a vezető elemző szerint viszonylag jól teljesített 0,43 százalékos emelkedésével. A legerősebb a Mol, a leggyengébb pedig a Magyar Telekom volt a nagy részvények közül. Az OTP-t és a Richtert iránykeresés jellemezte. Hozzátette, Európában és az Egyesült Államokban emelkednek a kötvényhozamok, ennek köszönhetően a bankpapírok egész jól teljesítenek, az OTP ehhez képest csak enyhén tudott növekedni.

A Mol 40 forinttal, 1,37 százalékkal 2964 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,40 százalékkal 12 600 forintra nőtt, forgalmuk 4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,59 százalékkal 420,50 forintra csökkent, forgalma 268,3 millió forint volt.

A Richter-papírok 28 forinttal, 0,56 százalékkal 4940 forintra gyengültek, forgalmuk 489,7 millió forintot ért el.

A BUMIX 4272,64 ponton zárt hétfőn, ez 21,38 pontos, 0,50 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.