Potápi Árpád János (Fidesz) elnök – miután koszorút helyeztek el a Vajdaságban ártatlanul kivégzett magyarok tiszteletére állított csúrogi emlékműnél – újságíróknak elmondta: Szarapka Tibor szabadkai szobrászművész bronz szoborkompozíciója nemcsak a csúrogi áldozatokra emlékeztet, hanem mindazokra, akiket 1944–45-ben meggyilkoltak a visszatérő szerb partizánok. „Nyugodtan kimondhatjuk, etnikai tisztogatást hajtottak végre”, népirtás történt – fogalmazott a politikus. „Sosem szabad elfelednünk ezt a vérengzést, mert a történelem azt bizonyítja, bármikor, bárhol megtörténhetnek hasonló esetek” – hangsúlyozta a honatya.
A történelmi megbékélés folyamata elindult azzal, hogy júniusban Áder János köztársasági elnök és Tomislav Nikolic szerb államfő jelenlétében felavatták a magyar áldozatok emlékművét és a szerb halottak emlékét őrző múzeumot. „Jó lenne, ha ez tovább haladna és néhány évtized elteltével arról beszélhetnénk, hogy a két nép barátja egymásnak.”
Teleki Júlia, a vérengzések egyik túlélője, egykori vajdasági tartományi képviselő elmondta, a szobrot ismeretlenek nyáron megrongálták, letörték a keresztre feszített Krisztus-alak fejét és glóriáját. Úgy fogalmazott, bár a történteknek feltehetően nincs etnikai indíttatása, feltehetően fiatalok vandalizmusáról van szó, az emlékmű környezete nem méltó az áldozatokhoz.
A képviselők virágot helyeztek el az 1942-es razziák során ártatlanul meggyilkolt szerb áldozatok emlékére a Topalov-raktárban kialakított múzeumban is.
Pénteken a testület tagjai tárgyalnak a belgrádi parlament diaszpórában és a régióban élő szerbek ügyeivel foglalkozó bizottságával, majd részt vesznek a bukovinai székelyek letelepedésének 130. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségen Hertelendyfalván.
A második világháborúban, 1942-ben Újvidéken és a környező településeken vezetőik önhatalmú utasítására magyarok mintegy 3300-3800 szerb és zsidó embert gyilkoltak meg a szerb partizánok ellen indított razziában. Szakály Sándor történész megállapítása szerint – a közkeletű vélekedéssel ellentétben – a csendőrök részéről nem történt jogszerűtlen fegyverhasználat. Az önkényes kivégzésekért néhány alacsonyabb rendfokozatú katonatiszt volt a felelős.
A háború végén a szerb partizánok módszeresen gyilkolták a magyar lakosságot: becslések szerint 30-50 ezer lehet az áldozatok száma. Az etnikai arányokat jelentősen megváltoztató, hihetetlenül kegyetlen módszereket felsorakoztató tömeggyilkosságokat évtizedeken át elhallgatták Jugoszláviában, a tömegsírokba, csatornákba, dögkutakba dobált áldozatokra emlékezni is tilos volt. A partizánok a magyarság ellen elkövetett népirtása huszadik századi történelmünk egyik legnagyobb tragédiája. A szerbek közellenségként tekintettek a horvát, a német és a magyar lakosságra; ahogyan Kamarás Mihály ferences szerzetes írta naplójában: Tito katonái számára maga a magyarság volt a bűn. A második világháború idején a magyarok elleni szerb vérengzés egyik tetőpontja Csúrogon volt, ahol 1944-ben gyakorlatilag kiirtották a település teljes magyar lakosságát.
A mintegy 40 ezer lemészárolt és 85 ezer, szülőföldjéről elüldözött magyar kálváriáját eddig jobbára csak újságírók és más helyi értelmiségiek által megjelentetett kisebb-nagyobb publikációk tárták fel, ezek azonban inkább csak helyi epizódokat tárgyalnak. Hogy mi történt a nagyobb városok magyar – és német – polgáraival a rettegés hónapjaiban, azzal kapcsolatban egyáltalán nincsenek szaktudományos szintű kutatások, hangzott el az MTA dísztermében Matuska Márton szakújságíró tavaly novemberben tartott előadásában. Ennek csak az egyik, el nem fogadható indoka lehet az, hogy a szerb hatalom minden eszközzel akadályozta és akadályozza máig az ilyen irányú történelmi feltáró munkát, de Szabadkán még a temetőbeli kegyhely kialakítását is.
