A háború végén a szerb partizánok módszeresen gyilkolták a magyar lakosságot: becslések szerint 30-50 ezer lehet az áldozatok száma. Az etnikai arányokat jelentősen megváltoztató, hihetetlenül kegyetlen módszereket felsorakoztató tömeggyilkosságokat évtizedeken át elhallgatták Jugoszláviában, a tömegsírokba, csatornákba, dögkutakba dobált áldozatokra emlékezni is tilos volt. A partizánok a magyarság ellen elkövetett népirtása huszadik századi történelmünk egyik legnagyobb tragédiája. A szerbek közellenségként tekintettek a horvát, a német és a magyar lakosságra; ahogyan Kamarás Mihály ferences szerzetes írta naplójában: Tito katonái számára maga a magyarság volt a bűn. A második világháború idején a magyarok elleni szerb vérengzés egyik tetőpontja Csúrogon volt, ahol 1944-ben gyakorlatilag kiirtották a település teljes magyar lakosságát.
A mintegy 40 ezer lemészárolt és 85 ezer, szülőföldjéről elüldözött magyar kálváriáját eddig jobbára csak újságírók és más helyi értelmiségiek által megjelentetett kisebb-nagyobb publikációk tárták fel, ezek azonban inkább csak helyi epizódokat tárgyalnak. Hogy mi történt a nagyobb városok magyar – és német – polgáraival a rettegés hónapjaiban, azzal kapcsolatban egyáltalán nincsenek szaktudományos szintű kutatások, hangzott el az MTA dísztermében Matuska Márton szakújságíró tavaly novemberben tartott előadásában. Ennek csak az egyik, el nem fogadható indoka lehet az, hogy a szerb hatalom minden eszközzel akadályozta és akadályozza máig az ilyen irányú történelmi feltáró munkát, de Szabadkán még a temetőbeli kegyhely kialakítását is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!