Négy évre ítélte egy német bíróság a 94 éves Oskar Gröninget, aki SS-tizedesként az auschwitzi létesítménykezeléshez tartozott. A német sajtóban csak Auschwitz könyvelőjeként emlegetett Gröning a népirtásban közvetlenül nem vett részt, viszont speciális feladatot látott el, az érkezőket kellett átkutatnia és értéktárgyaikat, pénzüket Berlinbe továbbítania.
Mocskos egy meló, annyi szent, de az ítélet egyben azért felvet néhány érdekes kérdést. Mert az ugye nem úgy ment, hogy megkérdezték a besorozottat, hogy te Oszi, nincs kedved esetleg az SS-ben szolgálni? És nem haragudnál nagyon, ha mint „létesítménykezelőre” számítanánk rád? Volt egy visszautasíthatatlan ajánlat, oszt Guten Tag, ha nem tetszett, lehetett menni a barakkba vagy az árokpartra golyóért. Szóval hogy meddig tart a bűnösség, ha valaki mondjuk nem ölt kéjjel és dalolva? És azok a fejek, akik nem igaz, hogy nem érezték a környéken az orrfacsaró bűzt? Ha nem értettek egyet azzal, ami történt, mit kellett volna tenniük? Kenyérvágó késsel nekimenni a lángszóróknak? És a szövetségesek, akik tudták, hogy mi megy, mégsem bombáztak? És a kedves svájciak, akik szintén, és lezárták a határokat, mert a csónak megtelt? Ki a nagyobb szarházi? Nekünk, békeviselteknek a legnagyobb traumánk, ha feladja a mobilunk. Ítélkezés előtt érdemes lenne mindezt átgondolni. Hogy mi egy ilyen helyzetben mire lennénk képesek.
