Csak rontott a helyzeten Pontáék „cirkusza”

A román lapok pártállásuk függvényében eltérően értékelik, hogy nem sikerült eltávolítani a hatalomból a jobboldalhoz közel álló államfőt.

tt
2012. 08. 28. 10:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A népszavazás kapcsán a belügyminisztériumra nehezedő „nyomásgyakorlás” miatt lemondott tisztségéről Ioan Rus belügyminiszter és Victor Paul Dobre közigazgatásért felelős miniszter. A bukaresti belügyminisztérium egyik államtitkára, Ioan Nicolae Cabulea ellen a román ügyészség bűnvádi eljárást indított hivatali visszaélés gyanújával.

Zuhanórepülésbe kezdett a kormányzó Szociálliberális Unió népszerűsége júliusban. A Traian Basescu elmozdítását kezdeményező alakulat öt százalékot veszített, míg a Demokrata-Liberális Párt ha lassan is, de erősödik.

„Hogy mit akartak elkérni ezzel a lázálomhoz hasonlító időhúzással? Valójában semmit. Csak azt akarták bebizonyítani, hogy ők készek bármit megtenni a Basescu leváltására mozgósított szavazók millióiért” – írja az ellenzéki lap.

Szánalmas erőfeszítés

A Krónika című erdélyi magyar napilap vezércikkírója, Balogh Levente szánalmasnak nevezi az USL Basescu-ellenes erőfeszítéseit, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy a kormánypártok képtelenek sportszerűen elfogadni vereségüket. A szerző ugyanakkor a hétfői parlamenti vitákból az USL-en belüli nézeteltérésekre következtet.

„Victor Ponta és a Szociáldemokrata Párt rugalmasabbnak tűnik, mint a Nemzeti Liberális Párt. Ennek egyik oka minden bizonnyal az, hogy miniszterelnökként Pontának kellett lenyelnie az EU és Washington feddéseit, és vele közölték, milyen következményekkel járhat, ha a kormány nem tartja be az alkotmányos játékszabályokat. A másik ok az lehet, hogy a korábban a PSD-vel szövetségben politizáló Konzervatív Párttal egy ideje a PNL bútorozott össze, a Konzervatív Párt alapítója, a szekus múltú médiamágnás Dan Voiculescu pedig mindent megmozgat annak érdekében, hogy üzelmeinek egyik legfőbb akadályától, Basescutól megszabaduljon, ezért a PNL-be pumpált anyagi támogatásért cserében határozottabb fellépést vár” – vélekedik a Krónika vezércikkírója.

Hozzáteszi: fontos, hogy Basescu visszatérése után az államfő és az USL megtalálja a közös hangot, mert ellenkező esetben tovább romlik az ország külföldi megítélése és gazdasági helyzete.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.