Reding „egyetlen ütőkártyája”, hogy nő

Viviane Reding politikai jövőjéről, esetleges európai bizottsági elnökjelöltségéről közölt terjedelmes esélylatolgató cikket a Le Soir. Eszerint nem csak barátokra tett szert.

KG
2013. 05. 04. 18:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A francia nyelvű belga újság kitért egyebek közt arra, hogy a luxemburgi kereszténydemokrata politikus az Európai Néppárton belül „nem csupán barátokat szerzett magának” – és ennek kapcsán példaként Nicolas Sarkozy volt francia elnök híveit, valamint az Orbán Viktor magyar miniszterelnök vezette Fideszt említette.

Az írásban egy másik ponton is előkerült a „magyar szál”. A cikk szerzője sorra vette azokat az ügyeket, amelyek eddig végigkísérték Redingnek – az uniós javaslattevő-végrehajtó testület korábban informatikai ügyekkel megbízott tagjának, most igazságügyi kérdésekben illetékes alelnökének – a tevékenységét.

Reding keresztes hadjáratot indított a személyes adatok védelmében, a romákkal szembeni franciaországi bánásmód ügyében, a nagyvállalatok vezető testületeiben a női kvóta előírása érdekében, „végül pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnök szabadsággyilkos kilengései ellen” – írta. A Le Soir szerzője azt is megemlítette, hogy Budapesten a minap „pitbullnak” nevezték Redinget.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteki közlése szerint a tárca az uniós biztos minden levelére időben válaszol. A KIM közleményében úgy fogalmazott: szeretnék „megnyugtatni Viviane Reding biztos asszonyt, hogy ahogyan eddig, úgy a jövőben is az általa megadott határidőre megválaszoljuk minden levelét”.

 

Reding korábban vitába keveredett az Európai Néppárttal is, amelynek maga is tagja a magyar kormánnyal szemben tanúsított „agresszív” hozzáállása miatt.

Az Európai Bizottság elnöki tisztét jelenleg a portugál néppárti José Manuel Barroso tölti be. Az új összetételű bizottságot a jövő májusi európai parlamenti választások után állítják össze.

A belga lap megjegyezte: a néppártban nem szokás túl korán kiteríteni a kártyákat, és az európai kereszténydemokrácia pártcsaládjában – ellentétben a szocialisták, illetve a liberálisok pártközösségével – az előválasztások gyakorlata sem honosodott meg.

Reding nem volt sem kormányfő, sem miniszter a saját hazájában – hangsúlyozta a Le Soir a luxemburgi politikus bizottsági elnöki esélyeit gyengítő érvet. A szerző szerint Reding „egyetlen vitathatatlan ütőkártyája” az a tény lehet, hogy nő, és ha megkapná a posztot, akkor a három fő uniós intézmény – a tanács, a bizottság és a parlament – közül legalább egynek az élére nő kerülne.


A Le Soir egy uniós tagállami diplomatát idézve kiemelte, hogy az alelnök nagyon jól ki tudja választani a „húzó témákat”, amelyek megragadhatók az utca embere számára, és – emlékeztetve Reding újságírói múltjára – úgy fogalmazott, hogy „nagyon jól tudja, hogyan kell kezelni a médiát”.

Szintén név nélkül idézte ugyanakkor a lap az Európai Bizottság egyik magas rangú tisztségviselőjének a véleményét, aki szerint Reding rendelkezik tapasztalattal és akaraterővel, de nincs se víziója, se hitelessége. Ha őt választanák, az azt jelentené, hogy a tagországok állam- és kormányfői nagyon gyenge Európai Bizottságot akarnak – vélekedett a tisztségviselő.

A Le Soir felvetette, hogy Reding elképzelhetően nem az Európai Bizottságban akar majd a csúcsra lépni, hanem visszatér saját hazájába, hogy ott folytassa karrierjét. Erről az eshetőségről azonban – írta a lap – Jean-Claude Juncker veterán luxemburgi miniszterelnök egyszer állítólag azt mondta: „Luxemburg túl kicsi neki és nekem”.

A Magyar Nemzet még április 18-án írta arról, hogy Viviane Reding magánakciója lehetett az a híresztelés, hogy az Európai Néppárt dubrovniki ülésén szóba került a Fidesz kizárása a pártcsaládból. Az Index brüsszeli és strasbourgi informátorokra hivatkozva állította: a luxemburgi biztos ezzel az akcióval azt akarta elérni, hogy esélyes legyen José Manuel Barroso jövőre megüresedő posztjára. A kizárásról szóló híreszteléseket a néppárti frakció elnöke, Joseph Daul határozottan visszautasította.

 

Reding nyilatkozatai pontatlanságokat és szándékos csúsztatásokat tartalmaznak Magyarországgal szemben – mondta Navracsics Tibor az M1 Ma reggel című műsorában április 19-én. Navracsics korábban arról beszélt, hogy Reding részrehajló, „kifejezetten és tendenciózusan Magyarország-ellenes nyilatkozatokat tesz”, amivel sérti a részrehajlás-mentesség követelményét, holott egy uniós biztos „nem politizálhat”. Mint azt az mno.hu korábban megírta, a hazánkkal szemben kifejezetten ellenséges hangnemet használó biztos számos alkalommal bizonyította már alkalmatlanságát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.