John Kerry amerikai külügyminiszter az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott háromnapi tárgyalássorozat után, szombati sajtóértekezletükön kijelentette: egyetértettek abban, hogy „az ENSZ határozatának utalnia kell az Alapokmány erő alkalmazását lehetővé tévő 7. fejezetére”. „Nem hagyunk teret a manővereknek (...) vagy bármi másnak, ami azt jelentené, hogy az Aszad-rezsim nem hajtja végre teljes mértékben” a leszerelést – tette hozzá.
Szíria nemzetközi ellenőrzés alá helyezi vegyi fegyvereit, de a döntést nem az amerikai katonai fenyegetés, hanem Oroszország javaslata befolyásolta – erősítette meg csütörtökön Bassár el-Aszad szíriai elnök az orosz Rosszija 24 állami hírtelevíziónak adott interjújában.
Lapértesülés szerint a CIA megkezdte a fegyverek szállítását a szíriai felkelőknek. Így könnyen lehet, hogy a hírszerző ügynökség fegyvereivel a keresztényeket veszik majd célba az arab országban.
Orosz kollégája viszont hangsúlyozta, hogy megállapodásukat az ENSZ hágai központú Vegyifegyver-tilalmi Szervezetének (OPCW) még jóvá kell hagynia, a megsértéséről pedig az OPCW végrehajtó tanácsának kell jelentést tennie a BT-nek, mielőtt az bármilyen szankciót mérlegelne.
Az eljárások bármilyen megsértését a Biztonsági Tanácsnak kell megvizsgálnia, és ha jóváhagyják a megállapodást, a BT megteszi majd a szükséges, konkrét lépéseket – mondta Lavrov. A megállapodásban „semmi sincs az erő alkalmazásáról vagy bármilyen automatikus szankcióról” – idézte szavait a Reuters és az AP.
Az ITAR-TASZSZ hírügynökség jelentése szerint ugyanakkor Lavrov megerősítette, abban állapodtak meg, hogy „az OPCW által szabott követelmények maradéktalan teljesítését várják el” Szíriától. „Nem teljesítés vagy a vegyi fegyverek (újbóli) bevetése esetén az ENSZ Alapokmányának 7. fejezete alapján fogunk intézkedéseket hozni” – mondta, hozzátette azonban, hogy minden, a megállapodás megsértésére vonatkozó jelentést alapos vizsgálatnak kell alávetni.
A genfi Intercontinental Hotelben tartott sajtóértekezleten Kerry elismerte, lehetséges, hogy a vegyi fegyverek egy része az ellenzék kezében van. Leszögezte, hogy „minden vegyi fegyvert ellenőrzés alá kell vonni”. A megsemmisítést „a nemzetközi közösség segítségével” fogják megoldani – mondta, hozzátéve, hogy „a folyamatot készek vagyunk finanszírozni”.