A terrortámadások tragikus éve volt az idei esztendő

Több iszlamista támadás is megrázta az országot.

Júliusban terrorcselekmény előkészítésére irányuló összeesküvés miatt indult eljárás három huszonéves fiatal ellen, akikről azt feltételezték, hogy a haditengerészet és a különleges erők egyik dél-franciaországi kiképzőközpontja ellen terveztek támadást az év végén vagy a jövő év elején.

Augusztusban szabadságos amerikai katonák akadályoztak meg egy vérengzést az Amszterdam és Párizs között több száz kilométeres sebességgel közlekedő expresszvonaton, miután egy iszlamista lövöldöző három embert megsebesített.

November 13-án este Párizsban párhuzamosan hét helyszínen követtek el dzsihadista terrortámadást, amelyben 130-an vesztették életüket és 350-en megsebesültek. Az ország történetének legtöbb áldozatot követelő merényletsorozatát az Iszlám Állam vállalta magára.

A Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, s megölt egy embert, majd Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. Öt helyszínen (kávéház, bár és étterem teraszán) 39 embert öltek meg. A terrortámadások végén a kommandó egyik tagja felrobbantotta magát, de önmagán kívül nem ölt meg senkit. Eközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg.

Hatvan én után először ismét rendkívüli állapot lépett életbe három hónapra, amelynek keretében gyülekezési tilalom van érvényben, és a gyanús személyeknél házkutatást tarthat a rendőrség. Két héttel a támadásokat követően rendkívüli biztonsági intézkedések közepette nyílt meg mintegy 150 állam- és kormányfő részvételével a Párizs közeli Le Bourget-ban az ENSZ 21. klímaértekezlete, amelyen először fogadtak el globális klímavédelmi egyezményt.

Az iszlamista támadások által kiváltott félelem hatása érezhető volt a decemberi regionális választásokon is, amelynek első fordulójában a Marine le Pen vezette Nemzeti Front végzett az élen, de a hagyományos pártok mozgósítása után a második fordulóban egyetlen régió irányítását sem tudta megszerezni a bevándorlóellenes párt, jóllehet választóinak száma az elmúlt öt évben megháromszorozódott.

Közben egyre tarthatatlanabbá vált a migránsok helyzete a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagút francia oldalán. Calais kikötőváros egykori szeméttelepén illegálisan kialakult, de a hatóságok által megtűrt sátortáborban tavasszal még csak néhány száz, elsősorban kelet-afrikai, afganisztáni, iraki és szíriai várakozott arra, hogy az alagúton áthaladó vonatokra felkapaszkodva, illetve a csatornát átszelő kompokon elbújva átjusson a túlsó partra. A szigorú francia bevándorlási politika miatt ugyanis a migránsok között az a vélekedés terjedt el, hogy Nagy-Britannia szívesebben fogadja be a menekülteket, mint Franciaország.

Az illegális bevándorlók száma a táborban a nyár elejére már 3 ezerre nőt. Amióta pedig a kikötőt és az alagutat körülzáró 2 kilométer hosszú és 4 méter magas kerítést augusztusban megerősítette és 400 térfigyelő kamerával szerelte fel az alagutat üzemeltető vállalat, a Nagy-Britanniába való átjutás gyakorlatilag lehetetlenné vált, és megduplázódott az itt várakozók száma. A kormányzat a menekültjog megszigorításával párhuzamosan a jövő év elejére ígérte az migránsok elhelyezési körülményeinek javítását.