– Ez egy történelmi látogatás. Mérföldkőnek nevezhetjük az iszlám és a kereszténység kapcsolatában, hogy egy pápa az Arab-félszigetre látogat – nyilatkozta az al-Dzsazíra angol nyelvű katari hírportálnak Orazio La Rocca, a Vatikán ügyeivel foglalkozó író-újságíró. – A keresztények és a muszlimok testvérek a hitükben, a hit pedig nem oszthatja meg őket. Ez vezérli Ferencet pápasága kezdete óta – tette hozzá a szakértő.
Fotó: Reuters
Ferenc elődei közül VI. Pál és II. János Pál is történelmi tettet vitt véghez, amikor előbbi 1964-ben első pápaként látogatott a Szentföldre, utóbbi 2001-ben elsőként lépett be egy mecsetbe. A mostani pápa azonban továbblépett a párbeszéd útján, hiszen amióta Szent Péter trónján ül, harminchárom külföldi látogatása közül a mostani volt a kilencedik muszlim többségű ország, ahol járt.
„Ferenc pápa abban különbözik elődjétől, XVI. Benedektől, hogy jobban kedveli a személyes találkozásokat a teológiai finomságoknál” – idézi az AFP az Arab és Iszlám Tanulmányok Pápai Intézetének szakértőjét, Valentino Cottinit. A francia hírügynökség emlékeztet arra, hogy a muszlim egyházi vezetőkkel való találkozói mellett Ferenc pápa több alkalommal is a – többségében muszlim – menekültek befogadására ösztönözte Európát, s nem hajlandó iszlamistáknak nevezni a terrortámadások elkövetőit, mondván: „Muszlim terrorizmus nem létezik, minden népben és vallásban léteznek szélsőséges és erőszakos egyének.”
Az Abu-Dzabiban hétfőn tartott vallásközi találkozón is arra hívta fel a figyelmet a katolikus egyházfő, hogy a vallási vezetőknek a béke hírnökeinek kell lenniük, és tiszteletben kell tartaniuk Isten minden gyermekének a méltóságát. Figyelmeztetett, hogy az emberiség jövője forog kockán, ha a különböző vallású emberek nem működnek együtt a béke érdekében. – Vagy együtt építjük a jövőt, vagy nem lesz jövő – jelentette ki a Magyar Kurír beszámolója szerint. Az al-Dzsazíra azonban éppen a közel-keleti térségben élő keresztények üldöztetésére hívja fel a figyelmet a pápa Egyesült Arab Emírségekben tett látogatása idején. Mint írják, Jézus követőinek mintegy fele volt kénytelen elhagyni hazáját az elmúlt öt évszázadban, az Iszlám Állam terrorszervezet térségbeli térnyerése pedig felgyorsította ezt a folyamatot.
Ostromlott végvárak
Ha manapság a kereszténységre gondolunk, jószerével csak Európa és Dél-Amerika jut eszükbe, ahol a vallásnak beágyazott követői bázisa van. Ez azonban csak viszonylag új jelenség, főként a Közel-Keleten. Szíriában 1967-ben a felmérések szerint a lakosság közel harminc százaléka vallotta magát kereszténynek, majd ez a szám drasztikusan csökkent a különböző politikai események következtében. A 2005-ös népszámlálás azt találta, hogy a szíriai lakosság nagyjából tíz százaléka keresztény, ez még mindig nagy szám, Damaszkusz óvárosában látható a keresztény negyed szobrokkal, feszületekkel, templomokkal, közösségi házakkal vagy – a vallás jellegéből adódóan – akár kocsmákkal is. Egyes kimutatások szerint a háború dúlta Szíria lakosságának ma két százaléka keresztény, s egyáltalán nem biztos, hogy az elmenekültek vissza fognak térni régi lakhelyükre. Irakban hasonló a helyzet a keresztények beágyazottságával: a társadalom alapvető és elismert részei, ám a háború itt is nagyon megviselte a közösséget. A kilencvenes években Irakban közel kétmillió keresztény élt, a számuk drámaian lecsökkent, 2014-ben körülbelül 300 ezren voltak, jelenleg százezer keresztény élhet Irakban, többségük az iraki Kurdisztánban, Erbíl környékén. Jelentős azok száma, akik a háború elől Törökországba vagy Libanonba menekültek, minthogy mindkét államban stabil keresztény közösség él, s reménykednek, hogy a háború végeztével hazatérhetnek. Az Arab-félsziget az iszlám bölcsője, ahol a keresztények jelenléte viszonylag új keletű, mivel az ottani államok is csak a XX. században jöttek létre. Az ottani államokban mindenütt az iszlám az uralkodó vallás, de mivel vendégmunkások tömege él az összes kisebb-nagyobb olajmonarchiában, megalakultak a keresztény közösségek. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy Ázsiában szinte minden bébiszitter a Fülöp-szigetekről érkezik, ők pedig nagyon erős katolikusok, számukra a vallás az identitásuk alapkövét jelenti. Ahol engedélyezett a vallásgyakorlás – mint például az Egyesült Arab Emírségekben vagy Katarban –, a filippínó asszonyok a misehallgatást összekötik a jogsegélyszolgálattal, a pap – aki maga is a Fülöp-szigetekről érkezett – pedig segít a mindennapi ügyek megoldásában. A közösségek összetétele azonban nagyon változó, a vendégmunkások többsége ugyanis nem marad hosszú távon az Arab-félszigeten, a néhány éves megfeszített munka során félretett pénzzel hazatér, és ott alapít családot. Míg a közel-keleti társadalmakat nagyban befolyásolja a keresztény örökség, legyen szó akár a mindennapos életről, az építészetről vagy az alkoholfogyasztási lehetőségekről, az Arab-félszigeten ennek hiánya is szembeszökő, az államok vezetései ezen nem akarnak változtatni. Így a szaúdi király a két szent hely őrzője titulust is viseli, utalva Mekka és Medina nagymecsetére, amelyek az iszlám születéséhez kötődő szentségek, így számukra a kereszténység semmi módon nem védendő érték. Szaúd-Arábiában be is van tiltva az iszlámon kívül minden vallás gyakorlása vagy akár bemutatása is. Ennek megfelelően Szaúd-Arábiában különös figyelemmel kísérik például a Valentin-nap idején a boltok kirakatait, nehogy keresztény propagandát fejtsenek ki a szívecskés lufikkal. A végtelenül elüzletiesedett ünnepséget ugyanis a hagyomány Szent Bálinthoz köti, az ő emlékezete pedig cseppet se illendő az iszlám hazájában. A karácsony idején ugyanígy kerülendő az ott élő keresztények számára a szimbólumok használata, miközben Jordániában, Szíriában vagy Irakban naponta megkondulnak a harangok az ott élő, maroknyi keresztényért. (S. L. S.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!