Később Filaret azzal állt elő, hogy ő nem egyezett bele a kijevi patriarkátus feloszlatásába, válaszul ezt Epifanyij a múlt decemberben tartott egyházegyesítő szinóduson készült videofelvétel közzétételével cáfolta.
Filaret a június 20-i gyűlésen határozatban mondatta ki a résztvevőkkel, hogy a megszüntetett kijevi patriarkátust helyre kell állítani. A résztvevők megerősítették továbbá, hogy Filaret a kijevi patriarkátus vezetője. Ezen túlmenően Filaret „szinódusa” bejelentette, hogy jogot formál minden vagyonra és templomra, amely a kijevi patriarkátusé volt.
Konstantinápoly azután adta meg az autokefál státust az addig három részre szakadt ukrán ortodox egyháznak, hogy az tavaly december közepén egyesült és újjáalakult, valamint új vezetőt választott Epifanyij metropolita személyében.
Az egyházegyesítésig Ukrajnában három ortodox egyházi szervezet működött. A moszkvai patriarkátus ukrán ortodox egyháza, amely továbbra is az orosz ortodox egyház joghatóságát ismeri el, és nem hajlandó legitimnek elismerni az új ukrán ortodox egyházat. Ebből a kijevi patriarkátus ukrán ortodox egyháza néven még 1992-ben szakadt ki Filaret pátriárka vezetésével egy „szárny”, már akkor azzal az igénnyel, hogy Ukrajnának Oroszországtól független, saját nemzeti ortodox egyháza legyen. Moszkva viszont nem ismerte el a kijevi patriarkátus függetlenségét, és szakadárnak tekintette azt.
A harmadik és legkisebb az úgynevezett autokefál ortodox egyház volt, amelyet Moszkva szintén szakadárnak tekintett.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!